Frusztrált fiatal férfiak

„Politikai kampányokban a 3F a régi dicső napok felemlegetésével szólítható meg. Ezekben a régi szép időkben a nők tisztelték a férfiakat, főztek-mostak-takarítottak, teherautót csak férfi vezethetett, mert a nők nagy része nem bírta kinyomni a kuplungot. A honvédség tele volt nehéz vasakkal, a levegőben vadászgépek süvöltöttek, az autók csikorogva kanyarodtak. Minden, nekik szóló kampány ezt a hamis nosztalgiát harsogja és az aktuális problémát azt egyszerűen csak felfűzi rá. Mindegy mi a probléma, kenjük be vastagon büdös gépzsírral, mert régen a férfiak a gépeket vastagon bekenték büdös gépzsírral és az milyen jó volt. Az, hogy közben feltalálták a nem (annyira) büdös gépzsírt, az most mellékes.

Ez a réteg nagyon jelentős és nagyrészt figyelmen kívül hagyott társadalmi változások terméke. Könnyelműen kezdhetnénk ezek felsorolását a hatvanas években és a szexuális forradalomnál, de az tévútra vezetne. Ez a tévút pedig a dolog férfi-nő ellentétként felfogása lenne.

Noha a női sorsok és azok minden keserűsége (melyeket egy percig sem áll szándékomban vitatni) napjaink társadalmi diskurzusában nagyobb szerepet kapnak, a XX. század mélyen férfiellenes (általában véve: antihumánus) rendszerekből állt. Ez volt az a század, amely fetisizálta a frontra masírozó katona alakját, és a gyárban nehéz vasakat emelgető munkást. Ezért cserébe nyilván dicsőséget és megkérdőjelezhetetlen családfői tekintélyt adott és erősített fel, de ez valójában hazugság volt. (…)

Maradt viszont egy csomó férfi, akinek nem kell hatvanévesen meghalnia, nem kell a frontra mennie, nem kell nehéz vasakat emelgetnie. Ezzel a szabadsággal azonban férfiak tömegei nem tudnak mit kezdeni. Generációk vannak még hátra addig, ameddig a férfiak nem abban fognak felnőni, hogy ők John Rambo, aki ugyan valójában egy kigyúrt hajléktalan volt.

Addig azonban tele van a Nyugat fiatal férfiakkal, akik nem tudnak úgy sikeresek és elismertek lenni, mint apáik voltak. Nincs Szovjetunió Hőse vagy élmunkás kitüntetés, nincs harckocsi, nincs öntöde, nincsen semmi a modern és posztmodern társadalmak férfiaknak adott üveggyöngyeiből.

Ahogy a társadalomnak nagy feladata volt (és még most is az) megtalálni a nők új helyét abban a társadalomban, amely nem mészárolja le magát húsz-harminc évente, úgy kellene a férfiakét is.

Tenni kell

Olyan iskolával, amely felismeri, hogy nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel tanítani egy nyolcéves kisfiút és egy nyolcéves kislányt. Amely odafigyel arra hogy itt más dolgoknak kell megfelelni, másképp kell kiteljesedni, mint akár harminc-negyven éve. A magyar közvéleményben (illetve annak 10%-ban) nagyot futó Zimbardo-könyv is ezekre a veszélyekre figyelmeztet. (El lehet gondolkodni azon, hogy az oktatás züllesztése nálunk hogyan fog erre a folyamatra hatni. Nem jól.)

Mert ameddig ez nem történik meg, addig tele leszünk olyan fiúkkal, akikkel elhitetik, hogy a tankok, a vadászgépek világa jobb világ volt. Csak épp már nem (vagy alig) találnak nőt, aki arra vágyik, hogy a párja katonásdit játsszon, ne tanuljon és valami fizikai melóban helyezkedjen el, mert azt sokkal kevésbé fizetik meg, mint a több tanulást igénylő melókat. Ezek a férfiak, mostmár sokan, a célközönsége Trumpnak, Putyinnak és a többinek. Nyilván, akaratuk ellenére nem lehet őket »megmenteni« de tenni kell, különben mindenütt Trumpokat fognak nyakunkba szabadítani, és amikor majd menni kell a frontra, már késő lesz.”