Megfejtette az Economist: ezért tombol az antiszemitizmus Európában
A brit lap felismerte a tüneteket, megoldást azonban nem kínált rájuk.
Ezek szerint a történész Paksy Zoltánnak szabad prekoncepcióval, csak a negatívumokat kiemelve interjút adnia, míg én elveszítem szakmaiságomat, ha pozitív színben tüntetem fel a hercegprímást?
Folytatódik a Mindszenty József hercegprímás személyéről és megítéléséről szóló vita, amelyet Paksy Zoltán Magyar Narancsnak adott interjúja indított el. Erre írtam választ, Paksy Zoltán pedig eljuttatta blogunknak reakcióját, amelyet korábban teljes terjedelmében közöltünk. Jelen írásomban Paksy levelére válaszolok. Mivel Paksy több esetben is csúsztatással és tévedéssel vádolt, ezért a félreértések elkerülése és az olvasói szemszögből való könnyebb megértés végett dőlt betűkkel olvasható a Paksy által írt szöveg, alatta pedig egyes bekezdéseire adott válaszaim.
»Nyári Gábor A bíbor 50 árnyalata hangzatos címmel írt publicisztikát a Mindszenty Józsefről készült interjúm és nyilatkozatom kapcsán. Azért írom, hogy publicisztikát, mert írását történészi megközelítés nem jellemzi, abban sem szakmai érvek, sem okfejtés nincs. Cikkében egymást követik a tárgyi tévedések és csúsztatások, utóbbiak egyre durvább formában. A félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy nem gondolom, hogy ezeket Nyári Gábor szándékosan követte el, szerintem ezek a felszínes tudás és a történészi objektivitást elhomályosító ideológiai elkötelezettség következményei.«
Nagyon izgalmas felvetés, hogy a publicisztika jellemzője az, hogy tárgyi tévedéseket halmozva csúsztat, szemben a történészi megközelítéssel, ami ezt nem teszi. Ebből egyrészt következik, hogy a megjegyzést minden újságíró, publicista és blogger nevében szeretettel köszönöm, mint a Horthykorszak.blog.hu főszerkesztője. Másfelől pedig ha a történészek ily makulátlanok lennének, akkor nem is lenne vita, hiszen mindenki megírná az igazat, és mivel abból csak egy van, mindenki egyet értene.
»Reakcióként először is hangsúlyozom – ami szerintem az interjúból is kiderült –, hogy Mindszentyvel kapcsolatban azért foglaltam állást, mert egy kormányzati döntés őt a magyar nemzeti emlékezet legnagyobb alakjai közé kívánja emelni. Én erre reagálva értékeltem az életművét, s ezért emeltem ki az általam negatívumoknak tartott tényeket, és éppen ezért tettem ezt most. Tehát erős csúsztatás cikkének felütése, hogy én történészként szakmai hibát vétek, mert csak a negatívumokat emelem ki Mindszenty József életművéből. Igen, mert ez volt az írás célja.«
Elméletileg, a történész nem koncepciózus: azaz megismeri a tényeket, majd értelmezi őket. Meglehetősen érdekes, hogy a szerző maga hangsúlyozza, hogy írása egyrészt indulatból született. Másrészt pedig az interjú határozott prekoncepcióval született: az volt a cél, hogy Mindszentyről a negatívumokat mondja el. Szeretném, ha Paksy Zoltán megpróbálna egyszer azzal a céllal írni vagy beszélni Mindszentyről, hogy jókat mondjon róla. Ez végül is csak attitűd kérdése ezek szerint. Továbbá nem igazán értem, azt a vádat sem, hogy én csak publicisztikát írok, mert »csúsztatok«, és mert Mindszentyt pozitív színben tüntettem fel. Ezek szerint a történész Paksy Zoltánnak szabad prekoncepcióval, csak a negatívumokat kiemelve interjút adnia, míg én elveszítem szakmaiságomat, ha pozitív színben tüntetem fel a hercegprímást? Paksy – aki mellesleg LMP tag és politikai karrierbe kezdett – bevallottam egy politikai lépésre reagált, mégis történész marad, míg én egy történelmi személyről írtam általánosan foglalkozva Mindszenty megítélésének kérdésével, írásom mégis csak a publicisztika szintjét éri el? Hogy is van ez? Hozzátenném, hogy több alkalommal is jeleztem írásomban, hogy a hercegprímás ellentmondásos személyiség volt, akiről szükséges vitákat folytatni. (...)
»Nyári Gábor többször vádol azzal (mivel is vádoljon mással, ehhez kell a legkevesebb bizonyíték), hogy „retrospektív módon” szemlélem a történteket, vagyis a jelen egész más értékrendjén és információs szintjén szemlélem és ítélem meg a korabeli történteket.«
Ez nem vád, hanem egy tény: Paksy mindent a mai szemüvegen keresztül néz, és meg sem próbálja a kor szabályait, viszonyrendszerét alkalmazni. Valójában ez mind közül a legsúlyosabb állításom, és ehhez kellett a legtöbb bizonyíték: immár a második cikket írom ennek bizonyítására… Egyszerűen azért fontos ez, mert a módszer mindig kikényszeríti a végeredményt: Paksy a Mindszenty-kérdést retrospektív szemüvegen át nézi, így eredménye csak ideologikus ítélkezés lehet.”