Memento senes – Emlékezz meg az öregekről! (Kazuo Ishiguro – Az eltemetett óriás)

„Az eltemetett óriás egy, a műfaji eszköztárat okosan használó könyv, amelyben a régies, költői szépségű nyelvezet mögött modern aggodalmak rejlenek. Legfőképp a háború és a veszteség traumája, amiből a feledésbe és a kor mondavilágába menekülnek az emberek. Innen kapja a regény is a nevét: az eltemetett óriás ugyan minden Ishiguro-regény kötelező motívuma, de itt a regék köpenyébe burkolva a fájó emlékek és a feldolgozatlan, szőnyeg alá söpört sokkhatások erős, visszatérő motívuma. Annak ellenére, hogy allegóriába hajló cselekményvezetéssel dolgozik, Ishiguro szereplői kerek, kidolgozott személyiséggel bírnak, mint a modern fantasy művek legtöbbje, és ugyanolyan elánnal küzdenek az emlékeikért és közösségükért, mint Ishiguro más, háborúk utáni csendben önmagukkal vívódó főszereplői. A sárkányt le kell győzni, mert a mitológia megkívánja, de sárkány soha, sehol nem volt még ennél megfoghatatlanabb.

Querig, a feledés sárkánya ugyanis éppen azt veszi el a szászoktól és a britonoktól, ami a legfontosabb emberi kapocs: közös emlékeinket. A könyvet olvasva zsigereinkben érezzük, hogy a két nép között vívott háború és a járványok dúlása felforgatta Angliát, és a rengeteg szenvedésre valódi gyógyír a felejtés. A két főszereplő, Axl és Beatrice olyan jóravaló, egyszerű öregemberek, akiket saját népük is megvet – gyalázzák és kizsákmányolják őket, és egy sötét odúban, gyertyaláng nélkül tengetik napjaikat, mígnem úrrá lesz rajtuk a kínzó vágy, hogy a szomszéd faluban lakó fiukat meglátogassák. Útra kelnek, és szembesülniük kell vele, hogy semmit sem tudnak a világról, sem saját múltjukról, csak ténferegnek a Pax Arthuriana pestis tépázta mezein, egyik epizódból a másikba botorkálva. Bár ezek nem felcserélhetőek, mint Odüsszeusz vándorlásának mozzanatai, a pikareszk regények világát idézi, ahogy epikus útjukon lépten-nyomon beleütköznek a mitikus történelem alakjaiba. Belefutnak Sir Gawainbe, aki esetlen aggastyánként, Don Quixotéval vetekedő álomvilágba ringatva küzd csorbát szenvedett elveiért, és társukul szegődik Wistan, a szász harcos, valamint apródja, Edwin. De ők elsősorban cselekmény előremozdításáért és a szerzői témák kibontásáért felelősek. Axl és Beatrice kettőse viszont valóságos jellemtanulmány. Ishiguro kezében egymás iránti ártatlan, szinte gyermeki szeretetük olyan magasztossá válik, mint kevés írónál. Élemedett koruk ellenére hűen ragaszkodnak egymáshoz, és ennyi elég ahhoz, hogy felülkerekedjenek az előbukkanó emlékek ejtette sebeken. Mert a Révész csak azt viszi át a túlpartra, hogy Odaát is együtt éljenek, akik képesek együtt visszagondolni leélt éveikre.”