Nyomasztó idők jelei – a női lelkészség tilalmáról

2016. június 08. 17:27

A nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés tehát az evangélium szellemiségétől idegen, az egyenlőtlenség bármelyik nem kárára biztosan nem szerepel Isten tervében.

2016. június 08. 17:27
Kötőszó

„Egy hivatalos egyházi döntés értelmében, nem végezhetnek többé lelkészi szolgálatot a nők Lettországban. Nem régi hagyományról van szó: 1975 óta lehettek nők is lelkészek, de mostantól – mintegy húszéves egyházvezetői törekvés végeredményeképpen – nem. (...)

Miközben a katolikus egyház feje sorra teszi a gesztusokat a nők egyházi életet érintő, szélesebb körű bevonását, és szolgálati területeik bővítését illetően, csendben erősödik egy másik folyamat, amelyik örömmel venné a nők száműzését a lelkészi szolgálatból. Ennek egyik szomorú jele a lett döntés. Régóta halljuk itthon is, hogy a lelkészi szolgálatra nők nem alkalmasak, mert vezető szerep nem való nekik, túl érzelmesek, sőt, megtörténik az is, hogy egy gyülekezet nyíltan kifejezi: nem szeretnének női lelkészt. Azt gondoltuk, hogy ezek lassan elszigetelt esetek lesznek, és hogy ezek is el fognak tűnni majd, mikor a tapasztalat felülírja az előítéleteket.

A lett helyzet azért nyomasztó, mert azt mutatja meg, hogy a törvénybe írt előítéletek vakká tesznek bennünket az egyéni teljesítményekkel, süketté az elhívással szemben. Az egyetemes papság reformátori gondolatával kapcsolatban is elgondolkodtató, ráadásul az ige terjesztésének intézményesített lehetőségét leszűkíti az emberek egy jól meghatározható csoportjára, ami konkrét diszkrimináció. (...)

Az élet minden területén, beleértve a gyülekezeti életet is, érdeme és elhívása szerint kellene tudni működni minden embernek, evangélikus hagyomány szerint egyedül Krisztusba, és az ő kegyelmébe vetett hite és elhívása alapján. Ha egy törvény vagy egy adott társadalmi berendezkedés – amelyik kulturálisan az európai kontinenshez köthető – mindezt akadályozza, akkor azzal a döntéssel szemben teológiai és emberi jogi alapon is állást foglalhatunk. Elsősorban azon az alapon, hogy a férfi és a nő teremtettségében, lényegében, egzisztenciájában, Isten előtt állásában azonos és egyenlő értékű lény, amit számos igeszakasz is megerősít. Nemiségéből adódóan sem a férfi, sem a nő nem jelent nagyobb értéket, ezért nem lehet alárendeltje egyik sem a másiknak. Ráadásul Isten minden ember számára – a föld többi élőlényétől eltérően – megbízást is adott: értelme miatt felelősséggel, feladatokkal, a döntés hatalmával ruházta fel. A nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés tehát az evangélium szellemiségétől idegen, az egyenlőtlenség bármelyik nem kárára biztosan nem szerepel Isten tervében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2016. október 16. 15:14
"A nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés tehát az evangélium szellemiségétől idegen, az egyenlőtlenség bármelyik nem kárára biztosan nem szerepel Isten tervében.” Ez a kislány sem érti, miről van szó...
Pajzs
2016. október 16. 15:14
Egy református véleménye: http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2016-06-09/noi-lelkeszsegrol
doktor79
2016. október 16. 15:13
Ha viszont a szentségek kiszolgáltatására egyház által felkent személyként tekintünk rá, vagy például a bűnbocsánat kihirdetőjére pl. gyónas után, akkor már igencsak megkérdőjeleződik az asszonyok szerepe. Ellentmondásnak érzem evangélikusként azt, hogy nem csak prédikátor, de nem "atyai" szerepbe helyezzük lelkészeinket, ha szabad így fogalmaznom, sokunk hozzáállása mégis az utóbbihoz közelíti (lelki atya), vagy közelítene. Meggyőződésem, hogy mint ahogy minden egyházban, így az evangélikusban is messze nem egységes az egyház tanításának értelmezése, és persze az egyház által bevett szokások, pl. a női papság megítélése sem. Véleményem szerint a női papságban a társadalmi változásoknak kívánt megfelelni az egyház, számomra azonban az is kérdés, hogy kell-e az egyháznak egyáltalán ilyen változások felé hajlani. Így biztosan nem, talán ezt is helyrehozza most a lett egyház.
József42
2016. október 16. 15:12
"Női papság? Csak megkeresztelkedett férfi lehet pap. Ez a ma oly hevesen támadott igazság azon alapszik, hogy a pap Krisztus képviselője. Krisztus azonban férfi volt, és apostolainak is csak férfiakat tett meg. Nagyon egyszerű ezt csak az akkori idők szokásával magyarázni, hiszen Krisztus éppenséggel nem tartotta magát ezekhez a szokásokhoz. Ellenkezőleg, olyannyira nem tisztelte őket és viselkedése akkora felháborodást váltott ki, hogy keresztre feszítették! Annak oka, hogy nő miért nem lehet pap, tehát nem a szokásokban, hanem ennél mélyebben, a nemek természetében gyökeredzik. A férfi-nő viszonyban ugyanis Istennek a teremtéséhez való viszonya tükröződik vissza. A férfi mint nemző és alkotó, Isten képmása, ezzel szemben a nő mint fogadó és szülő, a teremtés képe. Ezért a férfi a család feje, és ezért követeli Szent Pál az efezusiakhoz írott levelében a férfiaktól, hogy úgy szeressék asszonyaikat, ahogyan Krisztus Egyházát szereti, és a nőktől, hogy úgy szolgálják férjeiket, mint az Egyház Krisztust. Ebből semmiképpen nem következik a nők alacsonyabb rendűsége! Bár a férfi Isten képmása, de azért ő is, csakúgy, mint a nő, Isten teremtménye. A két nem egymással egyenrangú, de a teremtés rendjében nagyon is különböző feladatokat kell ellátniuk. A köztük levő különbség nem csak a különböző testi felépítésből ered, hanem sokkal mélyebbről származik. A nő természeténél fogva nem alkalmas arra, hogy az emberek között Krisztus helyetteseként szerepeljen, és ezért nem véletlen, hogy Krisztus férfi volt, és helyettesei csak férfiak lehetnek. Ezt a tanítást a legvilágosabban a Szentírással lehet alátámasztani. Szent Pál ugyanis ezt írja a korintusiakhoz: „Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak az összejöveteleken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, amint a törvény is mondja. Ha valamit tudni akarnak, kérdezzék meg otthon férjüket, mert asszonyhoz nem illik, hogy beszéljen az összejöveteleken. Vajon tőletek eredt Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el? Aki prófétának vagy lelki adományban részesnek tartja magát, vegye tudomásul, hogy amit írok, az az Úr akarata.” (1 Kor 14,33-37) Szent Pál tehát azt mondja, hogy azt, hogy asszony a templomban ne beszéljen, és semmilyen vezető vagy tanító feladatot ne lásson el, a törvény írja elő, mely törvény az egész Egyházban érvényes, és már az Ószövetségben is létezett, s melyet Krisztus is megparancsolt, mivel senki nem állíthatja magáról, hogy próféta vagy lelki adomány részese, ha nem ismeri el, hogy ez „az Úr akarata”. Éppen ezért az Egyháznak nincs is hatalma, hogy a nők pappá szentelését engedélyezze. Ez mindenképpen érvénytelen lenne, még akkor is, ha egy pápa engedélyt adna rá. II. János Pál pápa 1994. május 22-én kelt „Ordinatio Sacerdotalis” kezdetű apostoli körlevelében örvendetes módon félreérthetetlenül megerősítette ezt a tanítást, ami persze számos teológus és püspök számára nem jelenti az erről szóló értelmetlen viták befejezését. Az is mutatja, hogy ezen elv helyességéről való meggyőződés mily mélyen bennünk gyökeredzik, hogy az Egyház történelmének eddigi szakaszában soha nem akadt senki, aki komolyan harcolt volna a nők pappá szenteléséért. A női papság hosszú ideig még a protestantizmusban is ismeretlen volt, és maguk a protestánsok is csak nemrég döntöttek egy női püspök megválasztásáról. A női papságért folyó követelés mélyebb oka nyilvánvalóan a papságról manapság alkotott hamis elképzelésben keresendő: ha a pap nem más, mint egy közösségi ünnep elöljárója, vagy privát problémák megvitatója, akkor valóban nem látható be, miért ne tudnák nők is az ilyen szerepet betölteni." Forrás: http://www.katolikus-honlap.hu/0701/gaudron.htm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!