A zöldfülű, vörösinges kadétokat lelövik, ugye? John Scalzi fogott egy szakállas sci-fi klisét, kifordította, megpróbálta megtölteni tartalommal, aztán nyert vele két díjat. Elolvastuk a Vének háborúja-sorozat sztárszerzőjének nagyon meta, nyomokban humoros sci-fi paródiáját, ami forró nyári strandolásokhoz remek olvasmány lehet.
2016. június 30. 11:36
p
0
0
0
Mentés
Ha valaki éppen csak kipróbálni szeretné a sci-fit, akkor biztos, hogy első körben Andy Weir A marsija mellett John Scalzi Vének háborúja-köteteit ajánlanám neki. Mindkét történet kellően bele van ágyazva a zsánerbe, hogy megmutassák, miért is jó ez a műfaj, miközben mindkettő könnyed, humoros és szórakoztató. Teljesen felesleges lenne egy, a műfajjal csak ismerkedő olvasót ennél súlyosabb dolgoknak kitenni, mert úgy hullana ki belőle, mint a Star Trekből a vörösinges statiszta. Ezzel a csavaros mondattal rögtön a tárgyra is tértünk, bár John Scalzi 2012-es kötete, a Vörösingesek talán jobban élvezhető akkor, ha valaki tud már valamit a műfajról, vagy legalábbis látott pár részt a Star Trekből.
Az alapszitu ugyanis egy egészen klasszikus klisé kifordítása: a Star Trekben a főhősök nyilván nem halnak meg úton-útfélen, de a feszültség fokozásához gyakran elengedhetetlen(nek tűnik) az Enterprise egy-egy névtelen, vörös egyenruhát viselő tagjának halála. Scalzi regényében pár ilyen vörösingest követhetünk, akik éppen akkor kerülnek az Egyetemes Szövetség zászlóshajójára. Egy idő után azonban feltűnik nekik, hogy a tapasztalt bajtársaik szabályszerűen menekülnek a főtisztek elől, és bármit megtesznek, hogy ne kelljen küldetésre menniük. A küldetéseken ugyanis valaki mindig meghal – és a fenti szabály értelmében a főtisztek általában túlélik a kalandot. Andre Dahl zászlós azonban nem éri be a meneküléssel: társaival felkutatnak egy fickót, akinek van egy megdöbbentő elmélete arról, hogy miért is történik mindez, majd megpróbálnak mindent megtenni, hogy megszüntessék a probléma okát.
Mit mondjak még, anélkül, hogy bármit is lelőnék a történetből? Talán azt, hogy Scalzi a Star Trek, illetve a Star Trek ezen vonását átvevő sorozatok mellett saját magát is parodizálja egy kicsit. Mint mondtam, a Vének háborúja-sorozat remek olvasmány, de egy idő után az embernek feltűnik, hogy Scalzi karakterei mindenhol éppen ugyanolyan cheeky, szarkasztikus, de jószívű figurák, akik mindig be tudják mondani a legkirályabb beszólást. A valóságban – mint tudjuk – a legkirályabb riposztok csak órák múlva, a fürdőkádban szoktak eszünkbe jutni.
Olvasás közben mindig gondolkozom (jegyzetelni nem szoktam), hogy mit hozzak majd elő a recenzióban, és ez volt az egyik első a csupán nagy vonalakkal megrajzolt karakterek problémája mellett. Azonban ahogy halad a regény, világossá válik, hogy ez az egész: a szokatlanul gyenge karakterek; a Scalzitól megszokott, minden beszólást és poént tűpontosan osztó figurák; a felbukkanó klisék a történet részei, és összességében a könyv először meta lesz, aztán meta-meta. Nagyon posztmodern. Mondjuk nem vagyok benne teljesen biztos, hogy regényméretű kifejtést megért a dolog.
Scalzi többszörösen díjnyertes regénye alapvetően tehát könnyű nyári olvasmány, lehet rajta nevetni párat, a felvetett kérdések pedig inkább a fikciós világok alkotásának, mikéntjének kérdéseit boncolgatják, mint valami komoly SF-témát. Mondjuk Patrick Rothfusst kicsit sajnálom, aki a borító hátuljára tett blurbben azt mondta, hogy ilyen vicceset még nem olvasott. Én azért olvastam, már csak zsáneren belül maradva Douglas Adams azért kilométereket ver a Vörösingesekre, zsáneren kívül meg mondjuk Joseph Hellerről meg aztán ne is beszéljünk. De azért ezen is nevettem Párszor.
Olvasni jó, sőt érdemes is, izgalmas regényekből pedig akad bőven. Ezúttal három teljesen eltérő könyv került a kosárba, egyetlen közös vonással: izgalomból egyikben sincs hiány.
Szélsőséges politikusok, álszakértők és aktivisták elhitették velünk, hogy az ökológiai válságnak csak két megközelítése létezik: jobbos tagadás és balos világvégeizmus. Ezzel szemben az igazság az, hogy létezik harmadik út: lelkes hazafinak és elhivatott környezetvédőnek lenni nem ellentéte egymásnak, hanem velejárója.
Édesanya, kalandor és világutazó, aki megálmodta nekünk a világ legvagányabb kisegerét, Ruminit. A sorozat ma már egész univerzummá tágult, alkotóját, Berg Juditot pedig nemcsak számos gyerek- és ifjúsági könyv szerzőjeként ismerjük, október óta ő a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke is.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.