Franciaország hatalmas identitásbeli traumával él együtt. A francia politika pillanatnyilag teljesen átrendeződik. Interjú.
„- Franciaország 1998-as győzelmét követően ön úgy ünnepelt, hogy azt mondta, a csapat a multikulturális ország lenyomata. Aztán hirtelen minden összetört, az ön Franciaországa politikailag összezuhant, és nem csak a Nemzeti Front miatt. Hogy jutottunk el idáig?
- Na ja, a dolgokra úgy kell emlékezni, amilyenek azok voltak. A Black-Blanc-Feur-csapat elérte, hogy a franciák teljesen átszellemüljenek: legalább kétmilliónyian ünnepelték őket a Champs-Élysées-n. Egy igazi tömegtüntetés! Mindenki ott volt, a külvárosok is, büszkék voltunk arra, hogy franciák vagyunk. Hogy ez a büszkeség végül nem állt itt meg, abban talán az olyanok naivitása is benne van, mint az enyém. Örültem volna, ha ez a jelzés olyannak marad meg, mint amilyen akkor volt.
- Miféle jelzés?
- Hogy Franciaországnak tényleg sikerül a külvárosokban élők integrációja, az aránytalanságok megváltoztatása. De nem ez történt. Ezért ekkora ma az elkeseredettség, ma már ugyanis egy kettéhasadt országban élünk. Négymillió ember vonult utcára a Charlie Hebdo, a Hyper Crasher, a Bataclan elleni támadásokat követően szolidaritása jeléül. És mégis, ők Franciaországnak csupán az egyik része. A másik része nem volt ott. Előrehaladott állapotban van már a szegregáció. Egyik politikai párt sem – legyen az bal- vagy jobboldali – rendelkezik azzal a fantáziával és erővel, hogy küzdjön ellene.
- Elvárható-e a jelenlegi francia csapattól az 1998-as multikulturális foci reneszánsza?
- Nem hinném. Mindenki láthatta a vitákat Karim Benzama és Hatem Ben Arfa körül, akik végül nem kerültek be a csapatba, és ezért rasszizmussal vádolják a szövetségi kapitányt. Franciaország hatalmas identitásbeli traumával él együtt. A francia politika pillanatnyilag teljesen átrendeződik, méghozzá az identitáskeresés, identitásmegerősítés, identitástagadás fogalmai mentén. Ezt egy labdarúgó EB-vel sem lehet meghaladni, kikerülni, még akkor sem, ha a döntőben Franciaország nyer.
- Miből áll össze ez az identitásprobléma?
- A globalizáció elbizonytalanítja az embereket. Egy ilyen elbizonytalanodás idején felerősödik a saját identitásunk kutatása, hogy legyen mibe kapaszkodni. És rögtön látszik, hogy a külvárosokban, de legalábbis a nem jó negyedekben élő, muszlim kultúrákból származó franciák nem érzik magukénak ezt az identitást. Valamint elkezdenek félni a zsidók is, mert úgy érzik, vannak, akik nem akarják, hogy többé a közös identitás részei legyenek. A szociálisan leszakadók azt érzik, semmi esélyük, hogy ennek részeivé váljanak. Éppen ezért az összes csoport a saját, eredeti identitására redukálja magát, vagy éppen arra, amit identitásának tart. Lehet, hogy picit meglepően fogalmaztam most, de igen, ebbe az irányba tartunk.
(...)
- Beszéljünk a rasszizmusról. Igaza van Karim Benzamának, amikor azt mondja, rasszista indítékok állnak amögött, hogy végül nem került be a csapatba?
- Nincs. Benzama a kapitány, Didier Deschamps kedvenc játékosa volt. Már két évvel ezelőtt is jelölte a világbajnokság keretébe. Ezt követően Benzama belekeveredett egy szexvideó-botrányba, amit még egy zsarolási kísérlet is követett. Ez volt az ami, nem tette lehetővé Deschamps számára, hogy beválogassa őt. Franciaországban van valamiféle közhangulat, ami valami ilyesmiben nyilvánul meg: »Ezért vagy azért, de nem szeretem Benzamát. Vagy mert egy szar muszlim, vagy mert egy gettóbűnöző.« Van egyfajta rasszizmus Franciaországban, csakhogy annak köze nincs ahhoz, hogy Deschamps nem válogatta be a keretbe se Benzamát, se Ben Arfát.
(...)
- Kinek szurkol?
- Franciaországnak. Mindig Franciaországnak. Franciaország győzni fog.
- Tessék?
- Először is, szerintem Franciaország tényleg győzni fog. Másodszor: jót tenne ez a győzelem a franciák lelkének.”
*
Az interjú a berlini Die Tageszeitung június 10-i nyomtatott kiadásában jelent meg.
Chema Rodríguez elsősorban a hozzáállást hiányolta a franciáktól elszenvedett hétgólos vereség alkalmával, bár sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem működött, és a játék többi eleme sem volt rendben. Bánhidi Bence pedig arról beszélt, hogy az ellenfél helyett végül saját magunkat leptük meg.
Kérdezhetnéd persze, hogy minek beszélek itt önmagamról, amikor te vagy a levél címzettje. Azért, kedves Péter, mert megszólítva érzem magam. Általad érzem megszólítva magam. Győrffy Ákos írása.
Nem sikerült megszorongatnia a magyar válogatottnak Franciaországot Varasdon a dán–horvát–norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság első középdöntős mérkőzésén.
A Veszprémben légióskodó Nedim Remili pokoli hangulatra és rengeteg magyar szurkolóra számít a varasdi arénában. A franciák világklasszis kézilabdázója többek között arról is beszélt a kedd esti középdöntős mérkőzést megelőzően, hogy mennyire utál Sipos Adrián ellen játszani.
Nagy Ádámnak már az első félidőben véget ért az olasz másodosztályú bajnoki.
Három évvel átigazolása után is jelentős anyagi hasznot hozhat volt klubjának Myrto Uzuni.
Hoppon maradnak az (egykori) demokrata mélyállam magyarországi kitartottjai is.
Majka üzenete egyértelmű, de akkor nem illik „a független szórakoztatóművész” komfortos köpenyébe visszabújni.
