Masszázs lámpaolajjal

„Ha a közkeletű metafora szerint a tanító, a pedagógus a nemzet lámpása, akkor mindig az állam adta hozzá a lámpaolajat. Aztán ez a tudás valahogy elfelejtődött, és a Klik válságának apropóján a tanszabadosság hívei a gyűlölt központosítót, Klebelsberg Kunót is újfent kidobnák az ablakon. Hasztalan mondja az emberi erőforrások minisztere a jeles napon, hogy a pedagógus egyszerre játszik döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában, meg hogy az iskola életre szóló találkozások színhelye; ha másoknak az oktatásügy csupán pártpolitikai buzogány. »Úton vagyunk: közös munkával, a kerekasztal mellett igyekszünk meghozni a pedagógusokat érintő döntéseket« – fogalmaz Balog Zoltán, de például a szakszervezeti vezető Galló Istvánné számára (akitől jómagam nemhogy használt autót, de használt teáskészletet se vennék) csakis az a kerekasztal kerek, ahol ő diktálja a fogalmazást. Hogy a lámpaolaj lehessen önkormányzati; hogy paragrafus írja elő, kivel egyeztessen kötelezően a kormány (természetesen vele); hogy 25 pontból 20-ban ne legyen vita. Elképesztőnek nevezte Lázár János indoklását is, aki szóba merészelte hozni az üzemeltetési vitában a romló tanulói teljesítményeket. A diákok mélyrepüléséhez a tanáraiknak nyilván semmiféle közük nincs.

A romló statisztikához a szakszervezet szerint az állami teljesítménykényszernek van köze, és ebben egy követ fúj a Magyar Liberális Párt nevű megélhetési klubbal. Bősz Anett szerint a Fidesz beültette az oktatási rendszert egy időgépbe és visszaröpítette az elmaradott XX. századba, amikor Bősz és Gallóné koptatta az iskolapadokat. Saját esetükből kiindulva alattvalóképzést vizionálnak; és hogy a kormány erőfeszítéseit végképp a múlt ködébe burkolják, lesz megint kicsit sem pártpolitikai ízű demonstráció, sőt szabadtéri »magyarórát« is tartanak a múltkori elblicceltnek a pótlására. (A magyar nyelv mindent elbír.) Próbálják a pedagógusagyakat is átmasszírozni – csak aztán meg ne égesse őket a lámpaolaj.”