Egy történelmi beszéd ürügyén

„Egy emberöltő távlatából jól látszik: a rendszerváltozás kora (a küszöbig eljutó, de azt át nem lépő Pozsgay Imrén kívül) két államférfit termelt ki: a Varsói Szerződést bedöntő Antall Józsefet és a Hősök terén elmondott szónoklatot kormányzati gyakorlattá transzformáló Orbánt. (Göncz-féle kreatív pótszerekkel e helyütt nem foglalkoznék.)

A 2010-es fordulatot megelőző kétosztatú politikai berendezkedés (»váltógazdálkodás«) sajátos módon két beszéd köré szerveződött: az »ellenbeszéd« Gyurcsány Ferenc őszödi kifakadása lett. Ennyire futotta az ellenlábas oldalnak: nemhiába próbálják a trágár, zártkörű hazugságbeszédet azóta is marxista dialektikával »igazságbeszéddé« maszkírozni. A két retorikai teljesítmény minőségi különbsége jól mutatja az alkotmányozó többség kialakulásának indokoltságát is. Orbán az idők során számottevő vetélytárs nélkül maradt a politikai szcénában, és ez hosszabb távon nem tesz jót egy harcos, radikális államférfiúi alkatnak. 

A június 16-i beszéd újraolvasása kapcsán épp ezért leginkább az ötlik az ember eszébe: vajon a mostani Orbán mennyiben felel meg a huszonéves, szakállas Orbán elvárásainak? Ugyanis nem a víkendező Christian Lengauer számít, hanem az a belső mérce, amit sem elbagatellizálni, sem legyűrni nem lehet. Számottevő politikai kontroll híján tesz-e engedményeket ama vakmerő morális radikalizmusból? A kérdés nem magánérdekű: egy ország sorsa múlik rajta. Hogy szűkszavúan kiposztolhassuk a közösségi oldalra: »Győzelem«.”