Kellett egy csapat és végre megkaptuk

Egyetértek, az edzői kar belterjessé vált és egyáltalában nem követte a fejlődést. Elég volt az, ha "egymásnak megfeleltek" az eredmény nem sokat számított, jött a sopánkodás. Két éve végre idehozták Dárdait, aki felrázta a társulatot, modernebb módszereket is bevezetett, és ami külön érdeme az az, hogy elérte, hogy egy névtelenebb, de jó edző vehesse át a helyét. Korábban nagyon jó ajánlólevél volt a világklasszis játékos múlt, bár ezekből a klasszisokból nem lettek mindig jó edzők, ahogy azt mi is tapasztaltuk.

Nem csak a magyar edzői kar értéktelen. A magyar vállalkozás menedzseri kar szintén. És mivel fejtől bűzlik a hal ...

Valamelyik nap Dénes Ferenc nevű "sportközgazdász" (???!!!) kommentálta többek között az eseményeket. Egy sor gondolat motoszkál bennem régóta, amelyet gondolkodásra ajánlva megosztanék önökkel. Szóval nem politikai kérdés és mégis az, jobban mondva érték kérdés a siker a futball válogatott házatáján. Merthogy (elég öreg vagyok emlékszem rá) valahonnan onan indult ez a sport, Létezett hűség a klubhoz és a klubok sem vágták ki követés és támogatás nélkül embereiket, akik sokat tettek értük. Minden klub képviselt egy szellemiséget, amit támogatói, követői és szurkolói osztottak, egy egy nagy család voltak. Ez a játékosok motivációiban is megjelent, kűzdöttek és hajtottak a klubért és a szurkolók egekbe röpítették őket. (A valamikori japán vállalati modell.) Mi a helyzet a mai világban. A klubok multinacionális nagyvállalattá változtak. A leggazdagabbak (és aki mögé beállt egy egy milliárdos) horibilis pénzekért adják-veszik a játékosokat. Felépítésük, menedzselésük nem érdekli őket (legfeljebb annyira ami az üzlethez kell), kész játékosokat akarnak. Éppen ezért az idegen környezetben sok huszonéves tehetség kallódik el, valódi tehetségét ki nem bontakoztató tömegemberré törve (célszerszám). Ebben a világban a játékos nem ember, hanem használati eszöz, eldobható tárgyi eszköz, amelyért nem viselnek felelősséget. (Az érdekessége a dolognak, hogy próbálják elfedni a dolgot, mert az a klubnimbusz megtörését, és a szurkolók elvesztését jelentené. Márpedig ez az üzlet alapja: a milliószám eladott mezek és csecsbecsék értékesítése mind erre épül, ezért vásárolnak össze világválohatottakat.) Ez a két jelenség ma együtt él a nyugati világban is. Természetesen leggyakrabban a pénz győz, de vannak ellenpédák is. Hogyan nyerhetett a Dortmund bajnokok ligáját, amikor anyagi ereje nyilvánvalóan töredéke a legnagyobb klubokénak ? Bizony úgy, hogy hagyományos klubként működtek, a játékosok meghaltak a páján a csapatért. Ugyanez megismétlődött az idén az angliában az idei bajnokkal. Tremészetesen a Dortmundból azonnal kivásárolták a legfontosabb embert (Götze) és ez fog történni a másik csapattal is. Hogyan kapcsolódik mindez a magyar válogatotthot ? Bizony úgy, hogy a válogatottnál a motivációt a nezeti érzés biztosítja. Az a nemzeti érzés, amelyet nem győztek nyirbálni az elmúlt évtizedekben. Elhitették a játékosokkal, hogy (by Egervári) "ez csak egy sport esemény", nincs miért megszakadniuk (merjünk kicsik lenni ?), akkor sem ha az ellenfél tényleg a sport keretein túlmutató, megalázásra törekvő módon viszonyul az összecsapáshoz és nem sportbarát, hanem ellenség. Pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - ha felkészítik az embereket, menedzselik őket testileg szellemileg (hizsen ugyanezek a játékosok évek óta játszanak a válogatottnál) akkor a motivációvak együtt sokkal többre képesek. Együtt, egymásért és a nemzetért az ország és a szurkolók örömére. És akkor jön a Dénes Ferenc és elmagyarázza, hogy nő a játékosok ára, a szövetségi kapitány értéke és ez milyen nagyszerű dolog. Holott valójában tragikus, hogy a kufárok kezére adnak megint komoly tehetségeket, elviszik őket, nem játszatják, tönkre teszik őket (A világbajnok második 20 évesek csapatának játékosai, hová jutottak ?). Tudom, tudom, hihetetlen anyagi kitörést jelenthet ez nekik és valahol mégis szomorú. Csak kiforrott játékosokat volna szabad eladni. Természetesen össze kell hangolni a gazdasági részt a klubszellemmel, Ez szükséges. Csakhogy nem kellene a pénzt tenni itt is egyeduralkodóvá. Mert ne tévedjünk, ez a futball halálát jelenti, ez gladiátorok pankrációjává zülleszti ezt a játékot (új szabályok ráadásul következetlenül alkalmazva). Egyszóval nem vagyok boldog a világ fejleményeit figyelve ezen a területen sem. Kivéve, hogy a válogatott sikeres volt.

Nem hiszem, hogy korrekt dolog kizárólag a hazai edzőket tenni felelőssé a magyar foci hanyatlásáért. Ők egy adott közegben működtek, aminek a szellemisége, szakmai, morális és anyagi adottságai behatárolták a mozgásterüket. Elsősorban a magyar foci "feje", vagyis az MLSZ, illetve a vezetői tehetők felelőssé a hanyatlásért. De ne feledkezzünk meg az MLSZ "főnökéről", a mindenkori magyar kormányról sem. Magyarországon a kormány erősen befolyásolja a sportot, elsősorban a támogatással vagy annak megvonásával. Ráadásul az utóbbi évtized(ek)ben óriási fejlődés, módszertani változások mentek végbe a futball tudományában világszerte, a tehetségek felkutatásától, az utánpótlás képzésen és a játékosok "felépítésén" át a taktikai, fizikai felkészítésig és formában tartásig, stb. Ennek a tudásnak a gyakorlati alkalmazásához azonban megfelelő eszközök és körülmények szükségesek. Mindez a magyar edzők számára legfeljebb elméleti tudásként volt elérhető. Az utóbbi időben végre megkapták a hozzáférést ezekhez az eszközökhöz, amelyek professzionális szintű gyakorlati alkalmazására először Dárdai Palinak volt lehetősége és felkészültsége. Ő hozta tehetsége, kiváló emberi adottságai mellett a messze a miénk előtt járó németországi gyakorlatot. Érdemei óriásiak, akárcsak Storckké. De ne szidjuk válogatás nélkül szegény hazai edzőket.