Horthy-korszak: a mindennapi élet

„A társadalmi piramis csúcsán a nagybirtokosok, a történelmi arisztokrata-családok tagjai és a korszakban fokozatosan melléjük emelkedő új nagypolgárság helyezkedett el. A századelőn még mintegy kétezernyire becsülhető nagybirtokosok száma a harmincas évekre a harmadára – körülbelül 750 főre, az arisztokratáké pedig a felére – mintegy 350 főre – csappant. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az elcsatolt területekről származó nagybirtokosok elveszítették több ezer holdra rúgó birtokaikat. Ezt követően a trianoni Magyarországon vásároltak, vagy béreltek földeket, esetleg különleges érdemeik és magas pressztízsük miatt – mint például Apponyi Albert gróf esetében – az állam vásárolt földbirtokot a számukra. Akik nem volt pénzük elvett földbirtokaik helyett Magyarországon újat vásárolni sokszor a középosztály tagjai közé süllyedtek. A nagy földbirtok-tulajdonosok és a történelmi arisztokrácia mellett néhány száz főre tehető azoknak a nagypolgároknak a száma, akik felemelkedésüket hatalmas vagyonuknak köszönhették. Amíg az arisztokrácia tagjai döntően katolikusok – kisebb részben reformátusok – voltak, az új bankigazgatók, gyárosok és más nagytőkések nem kis részben a zsidósághoz tartoztak, többen pedig gazdasági sikereiknek köszönhetően magas rangokhoz is jutottak. Előfordult, hogy a földbirtok és kastélyvásárlások mellett valamely történelmi családba való beházasodással igyekeztek az arisztokrácia irányából érkező ellenszenvet és fitymálást ellensúlyozni.

A felső tízezer életnívója jelentősen eltért az alacsonyabb társadalmi pozíciókban levőkétől. Az arisztokraták az évet általában kastélyaik között ingázva töltötték, amelyeket nagy park és uradalom vett körül, a falakon belül pedig nagyszámú személyzet gondoskodott a kényelemről. Az arisztokraták legfeljebb uradalmaikat igazgatták, de többnyire csak reprezentáltak, klasszikus pénzkereső munkát nem végeztek. Egy-egy család a hazai mecenatúrában komoly szerepet játszott, a kastélyokon belül pedig többnyire gazdag könyvtárak is voltak, amelyek megalapozták a tulajdonos klasszikus műveltségét. Budapesten kívül gyakran rendelkeztek palotával az ország más részein, de az osztrák fővárosban is. Az év különböző szakaszaiban »körbelátogatták« birtokaikat, és gyakran tartózkodtak külföldön is. Kedvelt helyszínnek számított a francia és az olasz riviéra, vagy az országhoz közel az Adria partvidéke. Különösen Abbázia számított felkapott helynek. A századfordulón a balatoni nyaralás az arisztokrácia körében kevésbé volt elterjedt. A »magyar tenger« csak az igazi tengeri kijárat elvesztését követően értékelődött fel. 1923 nyarán Bethlen István miniszterelnök, Gödöllőn, Horthy Miklós kormányzónál vendégeskedett. (...)

A magyar társadalom jelentős része – több mint 60%-a – a parasztsághoz tartozott. Ugyanakkor az alapján, hogy kinek volt, és ha igen, akkor mennyi földje, további éles különbségek voltak. A gazdagparasztok szinte már a polgárok életszínvonalán éltek, földjeikből tisztes jövedelmük volt, megtehették, hogy gyermekeiket iskoláztassák. A szegényparasztok sárból tapasztott – az utcára többnyire merőleges – vályogházakban laktak, amelyeknek kicsi ablakai voltak, zsúpfedelét pedig csak lassan szorította ki a cseréptető. A házakban többnyire egy szobában aludtak, ezen kívül volt a központi helységnek számító konyha és még egy »tisztaszoba«. Fürdőszoba nem volt, az udvaron lévő kútból húzott vízben mosakodtak. A falusi házak berendezéséhez faragott bútorok, petróleumlémpa, ruhatárolásra szolgáló láda, asztal és székek tartoztak, néha pedig tükör is volt a falon. A paraszti élet munkarendjét az évszakok határozták meg. Kora tavasztól őszig a mezőn dolgoztak, télen pedig a házkörüli munkákat látták el. A szórakozási lehetőséget a – leginkább a férfiaknak fenntartott – kocsma, vagy egy-egy lakodalom, bál szolgáltatta, de volt, hogy hetente mozielőadást is levetítettek.”