Színek és tények

„»Három színt ismerek a világon« – ezzel a mélyenszántó gondolattal kezdődött a román himnusz a kommunizmus idején, aki pedig 1989 előtt legalább óvodáskorú volt, emlékszik rá, hiszen nem kezdődhetett el nap ennek eléneklése nélkül.

És minden jel arra utal, hogy sokan huszonhat évvel a rendszerváltás utána sem tudták kiverni ezt az üzenetet a fejükből, s nem hajlandóak a piroson, a sárgán és a kéken kívül más színt, színkombinációt megtűrni. Pénteken a székely zászló ellen folytatott háború újabb epizódját láthattuk, amikor a rendőr Csíkszereda főterén jó cserkész módjára lehúzta, majd szépen összefogta a néhány perccel azelőtt felvont kék-arany lobogót, az esemény szervezőjét pedig társaival bekísérték a rendőrségre. Ezzel a botránnyal ért tehát véget minden idők legcsendesebb választási kampánya. (Mert ahhoz azért nem fér kétség, hogy a kampány része volt a zászlófelhúzási akció.)

Mire ezek a sorok megjelennek, már szinte mindenhol tudni lehet, hogy kik vezetik a megyét és a várost/községet az elkövetkező négy évben, tudni lehet, hogy hány magyar önkormányzati képviselő harcolhat helyi szinteken a magyarság jogaiért. Mert ismét bebizonyosodott: huszonhat évvel a rendszerváltás után is harcolnunk kell nemzeti jelképeink szabad használatáért, az anyanyelvhasználat biztosításáért a mindennapi ügyintézésben, a magyar utcanevek kihelyezéséért.”