„A meztelen társkereső vérbeli és mocskos trash-tévézés, ezt a rothadó döghúst azonban nem Hajdú Péter, Fásy Ádám vagy Anettka szállítja a magyar otthonokba - ez már hamisítatlan tengerentúli audiovizuális hulladék, szinte érezni is rajta a megromlott amerikai álomban ázó popcorn savanyú ízét. Aki élvezettel nézi a Szomszédok ismétléseit, vagy fiatalon sokat bulizott Uhrin Benedek slágereire, annak számára ez a műsor kihagyhatatlan szórakozást nyújt. Érdektelen és szellemtelen utazás a kollektív tudattalanba, ahol a világ péniszre és hüvelyre egyszerűsödik. Virtuozitása, hogy semmi érdemlegeset nem nyújt, mégis magában hordja a tudatipar minden bölcsességét: vonzó testekkel, méretes farkakkal, himbálózó, nagy csöcsökkel és egy egzotikus szigettel a világon bármi eladható. Szinte fájdalmas hiányérzetet okoz, hogy két puncivillantás közt egyik szereplő sem szól bele a kamerába, hogy ő csakis az OTP-nél bankol, autója az új VW Passat, és semmi sem frissíti fel úgy, mint egy pohár jéghideg Coca-Cola.
A cím felesleges maszatolás: „Ádám keresi Évát”. Ha ez az ország csak egy kicsit több Hitgyülit tartalmazna, a bibliai utalás talán kicsapná a biztosítékot, de így ez kevés. Kifejezőbb és izgalmasabb cím volna a „PéniszTerminator27 keresi azt az édes kis szolis ribancot, akibe egy jót üríthet”, a készítők azonban úgy érezték, hogy a meztelenség már épp eléggé rock & roll, úgyhogy a műsor készítése során nem is törekszenek a nézők további provokálására. Jellemző a szexuális forradalmat harminc éves késéssel, levelező tagozaton teljesítő kelet-európaiságra, hogy ez itt bőven elég is. A meztelenségtől eltekintve a műsor olyan, mint egy szakközépiskolai osztálybuli, ahol a színjátszókör tagjai gonosz tréfaként szellemi fogyatékosok ismerkedési kísérleteit adják elő.
A hulladék-reality eddigi legerősebb pillanata kétségtelenül az volt, amikor az egyik farkát lóbáló szereplő délelőtt még azzal hencegett, hogy százötven nőt megdugott, este meg azon akadt ki, hogy a neki tetsző lány pornós, és egy olyan konzervatív úriembernek, mint ő, ez már nem fér bele - az eset nyomán hamarosan ki is űzetett a „Paradicsomból”. Aligha találni ennél kifejezőbb metaforát a modernitásba szorult fogyasztás, a fogyasztásba szorult erkölcs, és az erkölcsbe szorult képmutatás szemléltetésére - a trash az ezredforduló világának olyan vonatkozásait mutatja meg, amire sokszor kortárs drámák sem képesek, hisz a karakterek oly habkönnyűek, hogy bármelyik néző tüsszentése lerepítené őket a színpadról, mégis köztünk élnek, nagy számban tenyésznek a plázák és a gyúrótermek mélyén, s ha megöregszenek, választásokat döntenek majd el. Olyanok, mint a sötét anyag: közvetlenül nem lehet tanulmányozni őket - megfigyelésükre aligha adódik jobb mód, mint a reality műfaja, melyet szemlélve a tartalom fájdalmas hiányából és a szerepléskényszeres szereplés szánakoztató abszurditásából a hazai közoktatás nyilvánvaló kudarcára nyerünk rálátást. Talán hasznosabb is, mint szociológiai tanulmányokat olvasni ugyanebben a tárgyban.
Végül egy erkölcsi kérdés még ide kívánkozik: ebben a realityben tudtommal nincs pénzdíj, a szereplőket elvileg a szerelem, gyakorlatilag a hírnév és a gazdagság iránti vágy hajtja a képernyőre. Majka óta minden szoláriumlakó elhiszi, hogy benne is ott rejlik a Nagy Lehetőség, csakhogy eközben minden ép homloklebennyel született homo sapiens jól tudja, hogy erre rendkívül kicsi az esély - a műsorban szereplő meztelen emberek láthatóan mégsem képesek felfogni ezt. Nincs meg a szellemi kapacitásuk ahhoz, hogy belássák: egy lottószelvény kitöltésével is épp olyan távol lennének az áhított celebségtől, mint azzal, hogy az arcukat, a meztelen testüket és a nyomokban tán még fellelhető személyiségüket trash-tévézők százezrei elé vetik. Ezeket a nyomorultakat éppen úgy csapják be és használják ki a tévétársaságok, ahogy a devizahiteleseket a bankok. Úgy kötnek szerződést, hogy annak kockázataival egyáltalán nincsenek tisztában - úgy hősei és áldozatai a meztelen realitynek, ahogy a nézők az azt megszakító reklámoknak. Elhitetik velük, hogy az Univerzum fényesen ragyogó csillagai, s mire a széria lefut, már nem csak ruhájuk, de életük sem marad.”