„A XX. századi német szellemi atmoszféra egyik emblematikus figurájának számító Carl Schmitt 1932-ben még teljes meggyőződéssel vethette papírra az alábbi sorokat: »A kereszténység és az iszlám között folyó ezeréves háborúban soha egyetlen kereszténynek sem jutott eszébe az a gondolat, hogy Európát a szaracénok vagy a törökök iránti szeretetből ki kell szolgáltatni az iszlámnak, ahelyett, hogy megvédelmeznék.«
Nos, az emberi mérce szerint szinte matuzsálemi kort megért Schmitt élete és pályafutása második felében revideálhatta is volna ezt a megállapítást, hiszen akár személyesen is megtapasztalhatta az 1961. évi, az NSZK és Törökország közötti államközi szerződés következtében Németországba érkező török vendégmunkások számának folyamatos növekedését. Az azonban valóban elképzelhetetlennek bizonyult Schmitt korában, hogy az 1968-as ideológiai frázisok nyomán elburjánzó ún. political correctly mentalitás béklyójában vergődő nyugat-európai politikai elit a »humanitárius szempontok« álarca mögé bújva ösztönözze az eltérő kultúrkörből származó, más értékek mentén szocializálódott, és az öreg kontinens lakosaihoz képest merőben idegen kulturális, vallási és ideológiai preferenciákkal rendelkező, akár több tízmillióra taksálható embertömeg Európába áramlását.
Az 1968-as dogmákból kisarjadt mentalitás igencsak kiterjedt pozíciókkal rendelkezik a kontinens nyugati felén; s hogy ez a forradalom még napjainkra sem falta fel teljesen saját gyermekeit, annak plasztikus illusztrációja az a perverz szómágia, amellyel a nyelvújítás klasszikusait is kenterbe verve sikerült megkreálni az ún. Willkommenskultur szókombinációját.
Ez a szokatlan szókapcsolat valóságos toposszá, sőt hívószóvá vált: propagálói a mostanság ugyancsak bőszen hivatkozott bicikli túltolásával akár egészen odáig is elmerészkedtek, hogy az európai kultúra olyan illusztris képviselőinek emlékét iktatták volna ki a kollektív emlékezetből, mint Richard Wagner – vagy éppen a keresztek templomokról történő eltávolítását szorgalmazták a muszlim bevándorlók vélelmezhetően negatív reakcióira figyelemmel.”