Nick Cutter: A falka – Mindent elemésztő éhség

„Míg a Mélység klausztrofóbiás, lassú folyású, nagy részében a kárhozatra ítélt Luke Nelson elméjének sötét örvényeiben komótosan alámerülő rémálom volt, A falka folyamatosan pörög, a szereplők közötti interakciók, eltérő habitusukból adódó konfliktusaik biztosítják a dinamikát, párbeszédeik, természetükből fakadó energiáik és humoruk lendületesen viszik előre a cselekményt. A karakterek alapvetően hétköznapiak, de érzékletesen megrajzoltak és kellőképp eredetiek, Cutter mesterien játszik az egyre reménytelenebbé torzuló kirándulás eseményeinek a fiúkra gyakorolt hatásaival – az erőviszonyok szüntelenül módosulnak, majd gyökeresen megváltoznak, a kezdetben pozitívumnak tűnő tulajdonságok könnyen végzetes hátrányt jelenthetnek, a bénaságnak látszó érdeklődési kör pedig egyet jelenthet a túléléssel.

A szerző legszimplább, egyben leghatásosabb húzása főhőseinek életkora: ezek a srácok tényleg nem szolgáltak rá a sorsukra, apróbb hülyeségeik (mint Newt állandó zaklatása) ellenére ártatlanok, egymással szemben a legkilátástalanabb körülmények között is lojálisak és korrektek, csak akkor ütnek, ha úgy érzik, végképp nincs más választásuk, semmi okunk nincs tehát rá, hogy elégedett kárörömmel szemléljük szenvedéseiket (oké, egyikük esetében nagyon is van, de ez sem sokat enyhít megpróbáltatásainkon). A gyerekek nem értik, miért nem segít rajtuk senki, megbíztak a felnőttekben, saját szüleikben, azok pedig magukra hagyták őket, az egész világ elfordult tőlük, teljes addigi valóságuk kérdőjeleződött meg és vált semmivé pár nap leforgása alatt, ők mégis kitartanak, próbálnak a végsőkig emberek maradni – esendő, ám makulátlan hősök, de csak borzalom és halál a jussuk.”