Richard Morgan: A fekete férfi

„A regény tehát részben egy ráérős tempóban kibontakozó, szövevényes krimi, ahl nem maradnak el a Morgantól megszokott naturalisztikus, pörgős akciójelenetek sem; ezekből talán több van, mint arra szükség volna – néhol kifejezetten FPS-videojátékszerűvé válik, ahogy a cápaölő mordály rendre széttépi az ellenfeleket.

Nem ezek adják azonban a regény sava-borsát. Hanem a szerző által megteremtett, minden részletében átgondolt, kíméletlenül realista világ, amely tele van mocsokkal, intoleranciával, megbélyegzéssel – és az olvasónak az utolsó oldalig lehetősége van felfedezni ezt kényelmetlenül ismerős világot. A bigottságát, rasszizmusát büszkén hirdető, de szegénységbe és tudatlanságba süllyedt déli államok szövetségét, »Jézusföldét«, a high-techet fejlesztő, ám titkos embertenyésztő programokat pénzelő Perem Államokat, a politikusok mézesmázos szavakkal takargatott gátlástalanságát, amelyről joggal teszi fel a kérdést az egyik szereplő: veszélyesebbek-e az átlagembere az individualista tizenhármasok azoknál, akik nyájként terelik össze őket a saját céljaik érdekében?

További erénye a regénynek, hogy hús-vér karaktereket teremt akár az epizódszereplőkből is, nem fél felvállalni az egyéni drámákat, és a lépten-nyomon felbukkanó tolerancia-intolerancia, rasszizmus-kisebbség ellentétpárok mögé a szereplőkön keresztül átélhető, személyessé váló álláspontokat állít. Messze nem Morgan hozza be elsőként ezeket a kérdéseket az SF-irodalomba – a regény számtalan párhuzamot kínál például Ridley Scott Szárnyas fejvadászával –, de ettől még nem kevésbé szívbemarkoló, amikor a szexrabszolgának megalkotott bonobó lány folyton megkérdőjelezi saját vonzódását az ellenkező nemhez: valóban érez valamit a másik iránt, vagy csupán a génjei diktálják neki? Ha első éjszaka az ágyban kötnek ki, azt a bonobó tette, vagy az egyszerűen a maga szexualitását szabadon megélő fiatal nő?”