A Fischer Iván-jelenség

„A Fischer Iván-jelenség megértéséhez azonban teljesen felesleges a zenekar pénzügyi helyzetét vizsgálnunk. A Fischer Iván-féle budapesti művészek ugyanis mindentől függetlenül jogot formálnak arra, hogy megmondják, mire és mennyit költsön az a magyar állam, amit megvetnek és lesajnálnak. Sőt, ők azt is pontosan tudják, hogy mire ne költsön az állam. Ne költsön stadionokra, tartsa el magát a futball! És ne költsön az egyházakra se, tartsák el magukat azok is! Egyszóval, mindenki tartsa el saját magát. Kivéve persze a budapesti művész elitet, hiszen nekik ez jár. Alanyi jogon.

Hisztis művészek mindig is voltak, ezt a karaktert régóta ismerjük. Pompakedvelő Esterházy (I.) Miklós József hercegnek komoly fejfájást okozott, hogyan járjon a hercegi udvar hangversenymestere, Joseph Haydn kedvében. A világ legnagyobb zeneszerzője, Johann Sebastian Bach pitiáner vitákat folytatott a lipcsei tanáccsal a téli tüzelőfája mennyiségéről.

Mecénás és pártfogolt kapcsolata mindig magában hordozza a konfliktus lehetőségét. Egy valamit azonban csak a magyar ballib művészek engednek meg maguknak: miközben a magyar emberek adóforintjaiból nyújtott támogatásból élnek, gyűlöletkeltően vagy becsmérlően beszélnek arról a közösségről, amelyik a pénzt nyújtja számukra.

A művészek sokféle határt megsérthetnek, erre a viselkedésre azonban a (vélt vagy valós) művészi nagyság sem mentség.”