Magyarország döntött: a csokifagyi marad

„Szerencsére azonban pozitív vizekre evezett az ország, példás összefogás alakult ki a gödöllői Illés bácsi cukrászdája tekintetében. Ötven éve működik a vállalkozás, százévesek a gépek, ott még fagyi van, a meggy meggyből, a csoki csokiból, a velencei álom velencei álomból. (Régen ötven fillér volt, biciklivel kellett érte menni.) Egy unatkozó vamzer azonban bejelentést tett az eluralkodó körülmények végett (mennyire kádári!), egyes, megbízhatónak egyáltalán nem nevezhető kommentelők (bulvárosodó megyeilapul fogalmazva: az internet népe) szerint a gépekhez hasonló korú a rájuk tapadt kosz is, krumpli hever a cukrászdában, rozsdás eszközből mérik az édességet. Az ügyben eljáró illetékes kormányhivatal erre kiment, fölmérte a helyzetet, majd figyelmeztette a tulajdonost, hogy a szankciók elkerülése végett lesz szíves fölújításokat foganatosítani, ellenkező esetben akár, horribile dictu, be is zárhat az ötven éve stabil színvonalat hozó hely. Illés bácsi azt mondta, neki erre nincs pénze, inkább bezár, az esetről szívszorító riportot készített az RTL Klub, felhördültek a portálok, fészbúkok, és láss csodát: akkora összefogás kerekedett, amit még Gyurcsány Ferenc sem tudna elképzelni baloldalt, betemetődtek az árkok, az internetezők egy emberként fogtak össze, pénzt ajánlottak, takarítást, eszközöket, menő logót, diplomáciát (!), majd bekövetkezett az is, ami ebben az országban a tetőpont csimborasszóját jelenti, fölszólaltak a celebritások, a város polgármestere mellett maga Hajdú Péter emlékezett meg a finom fagyiról (az még fagyi!), jelezte azt is, kész készpénzzel beszállni a megmentőprojektbe. (A hullámot meglovagoló, marketinglehetőségre ráizguló cégekről már ne is beszéljünk, pénzt ajánlott az Opel is, ami multicég lévén rabszolgasorba taszítja az embereket.)

Eltűnhetnek százmilliárdok, lehet itten plakátolni Brüsszelnek, a termőföldekkel is bohóckodjanak csak ahogy akarnak, kurvára nem érdekel senkit, játsszák a szánalmas kis játékukat. Ha igazán fontos dologról van szó, a nép úgyis összefog, ha a nyáron Ilcsi néni lángossütőjét próbálja megregulázni a köjál, megint föltámad majd a tenger, ijesztve eget-földet, szilaj hullámokat vet majd rémítő ereje.

És megmarad a lángos is. Ugyan már nem ötven fillér, de azon még igazi trappista sajt van.

Az özönvíz pedig megmutathatja mélységes medrét, fellegekre dobálhatja bőszült tajtékát, feljegyezheti vele az égre örök tanulságul (végett): a csokifagyi akkor is marad.”