Búcsú a jó öreg háziorvostól

„Hogy mi a megoldás? Ami a világ számos pontján. Ha egyedül nem megy, akkor meg kell próbálni együtt, csoportosan. Ezt hívják a világban csoportpraxisnak, ahol több, eltérő képesítésű – tudású orvos együtt nyújt egy »egészségházban« 10-15 ezer lakos számára emelt szintű alapellátást. A jövő egészségháza inkább hasonlít egy mini-rendelőintézetre, de nem szakrendelések vannak benne, hanem alapellátást nyújt, de emelt szinten. Ebben a modellben a szakellátásokból a »tucat«, az úgynevezett rutinellátásokat a csoportpraxis nyújtja, de miután a tucat-esetből van a legtöbb, így az ellátások zöme közelebb kerül a lakoshoz. A csoportpraxis betegeinek nem kell majd mindenért a szakrendelőbe menni, helyben megkapják a szükséges gyógyítás zömét. Egy csoportpraxisban biztosan dolgozik majd háziorvosi, gyermekgyógyász és nőgyógyász szakképesítésű orvos, de beszállhat pl. belgyógyász, sebész, fül-orr-gégész, vagy reumatológus is. És ne felejtsük: az 5-8 orvos együtt már meg tud venni olyan műszereket (komolyabb EKG, ultrahang stb.) amit közösen ki is tudnak használni. Ami nagyon fontos: a csoportpraxis része számos egészségügyi szakdolgozó, diplomás nővér, mint pl. gyógytornász, dietetikus, házi szakápolást nyújtó ápoló. A praxisban meg kell, hogy jelenjenek új, ma még nem létező szakterületek, amelyek tehermentesítik az orvosokat: ellátásszervező nővér, prevenciós nővér, »felnőtt védőnő«. Ők szervezik majd a szűréseket, gondozzák a nyilvántartásokat, elemzik a praxis lakosságának egészségi állapotát, javaslatot tesznek helyi prevenciós – szűrési és gondozási programokra. De miért is az orvosnak kell telefonálgatnia azért, hogy mikor fogadja a CT a betegét? Miért neki kell összerakni a logisztikailag is ideális »betegutat«, és leszervezni ezt? Az orvos dolga a szakmai döntés, az ellátás technikai megszervezését már rábízhatja másra. Ezekben az egészségházakban működhetnek befogadó rendelők, melyben »körjáratban” rendelhetnek szakorvosok, és a közösségi térben gyógytorna mellett elférnek az egészségfejlesztő civil programok is.  

Ezek a csoportpraxisok egyértelműen jobb minőségű ellátást tudnak nyújtani, mint a hagyományos praxisok, de nem mindent helyben, a beteg lakóhelyén. Ez szükségszerűen konfliktusokat szül, mert az, hogy jobb lesz az ellátás, az szubjektív, de az, hogy megszűnt helyben az ellátás, az nagyonis érzékelhető. Ez a probléma ugyanakkor kezelhető és kezelendő. Először is minden csoportpraxishoz kell tartoznia egy mikrobusznak, amelyik körjáratban ingyen hozza-viszi a betegeket a települések között. Hamar ki fog derülni, hogy jobb negyedórát ingyen buszozni egy jobb ellátásért, mint helyben várni a helyettesítő vendégorvosra. Mindez nem elég: ki kell találni azt is, hogy mi lesz a település szintű egészségügyi »alap-szervizpont« a jövőben, vagyis mi az az egészségügyi ellátási minimum, amit minden telekülésen nyújtani kell. Mert kell ilyen pont, de nem feltétlenül orvosi munkahelyként. Számtalan megoldás lehetséges, mint például a települési »Egészségpont«, ami diplomás nővérek segítségével helyben végez ellátás-szervezési és prevenciós munkát. Megszervezi a beteg ellátását a praxisorvos utasításai szerint, helyi szűrési- gondozási programokat szervez beutaló-írási, időpont-foglalási jogosítvánnyal. Tudnunk kell azt is, hogy ha elkezd végre működni az e-recept rendszer, akkor ez is mentesít egy csomó felesleges, adminisztratív jellegű orvoshoz fordulástól, és az így rendelt gyógyszerek oda is kiszállíthatók, ahol esetleg patika sincs. Az »Egészségpont« lehet a csoportpraxis része is. Ezek mellett meg kell fontolni az »egészségbusz« bevezetését is, amelyik egy-egy járásban körjáratban viszi házhoz a szűrést és a szakellátás egy részét. Megoldás tehát lehetséges, de gondolkodnunk, beszélnünk kell erről, és főleg: nem elég azt mondani, hogy ott van a szomszéd faluban a szuper csoportpraxis. (A Tieteket meg elvitte a cica…)

Ami nagyon fontos: mindezt nem lehet »reform-dühhel« erőből megoldani, és nem szabad semmit lerombolni, ami létezik és jól működik. Tehát Isten ments, hogy egy egylépcsős, határnapos, kötelező áttérés legyen egy új rendszerre. A jól működő praxisokat nem szabad bántani, kolhozba kényszeríteni, a csatlakozásnak önkéntesnek kell lennie. Ösztönzők, és nem kényszerítők kellenek. Az új csoportpraxisok elsősorban, első körben ott jöhetnek létre, ahol megszűnt a hagyományos alapellátás, így a betegektől nem elveszik a megszokott ellátást, hanem valami újat, jobbat kapnak az összedőlt helyett. El kell felejteni azt, hogy kötelező egyen-rendszerekben gondolkodunk: a helyi adottságoknak megfelelő modelleket kell támogatni, ahol megfér egymás mellett a régi és az új.

Ami biztos: a jó öreg háziorvostól előbb-utóbb el kell búcsúznunk, akár akarjuk, akár nem. Akkor meg hozzunk létre valami korszerűbb, betegbarát formát.”