Azt magyarázzátok el nekem, hogy van az, hogy valakiről minden kikerülő információt meghamisítanak

Ha ezt nem tudjátok elmagyarázni, akkor azt mondjátok meg, hogy miként akadhat olyan nagykorú, cselekvőképes ember, aki mindezt elhiszi.

Ami biztos: a jó öreg háziorvostól előbb-utóbb el kell búcsúznunk, akár akarjuk, akár nem. Ha egyedül nem megy, akkor meg kell próbálni együtt, csoportosan. Ezt hívják a világban csoportpraxisnak.
„Hogy mi a megoldás? Ami a világ számos pontján. Ha egyedül nem megy, akkor meg kell próbálni együtt, csoportosan. Ezt hívják a világban csoportpraxisnak, ahol több, eltérő képesítésű – tudású orvos együtt nyújt egy »egészségházban« 10-15 ezer lakos számára emelt szintű alapellátást. A jövő egészségháza inkább hasonlít egy mini-rendelőintézetre, de nem szakrendelések vannak benne, hanem alapellátást nyújt, de emelt szinten. Ebben a modellben a szakellátásokból a »tucat«, az úgynevezett rutinellátásokat a csoportpraxis nyújtja, de miután a tucat-esetből van a legtöbb, így az ellátások zöme közelebb kerül a lakoshoz. A csoportpraxis betegeinek nem kell majd mindenért a szakrendelőbe menni, helyben megkapják a szükséges gyógyítás zömét. Egy csoportpraxisban biztosan dolgozik majd háziorvosi, gyermekgyógyász és nőgyógyász szakképesítésű orvos, de beszállhat pl. belgyógyász, sebész, fül-orr-gégész, vagy reumatológus is. És ne felejtsük: az 5-8 orvos együtt már meg tud venni olyan műszereket (komolyabb EKG, ultrahang stb.) amit közösen ki is tudnak használni. Ami nagyon fontos: a csoportpraxis része számos egészségügyi szakdolgozó, diplomás nővér, mint pl. gyógytornász, dietetikus, házi szakápolást nyújtó ápoló. A praxisban meg kell, hogy jelenjenek új, ma még nem létező szakterületek, amelyek tehermentesítik az orvosokat: ellátásszervező nővér, prevenciós nővér, »felnőtt védőnő«. Ők szervezik majd a szűréseket, gondozzák a nyilvántartásokat, elemzik a praxis lakosságának egészségi állapotát, javaslatot tesznek helyi prevenciós – szűrési és gondozási programokra. De miért is az orvosnak kell telefonálgatnia azért, hogy mikor fogadja a CT a betegét? Miért neki kell összerakni a logisztikailag is ideális »betegutat«, és leszervezni ezt? Az orvos dolga a szakmai döntés, az ellátás technikai megszervezését már rábízhatja másra. Ezekben az egészségházakban működhetnek befogadó rendelők, melyben »körjáratban” rendelhetnek szakorvosok, és a közösségi térben gyógytorna mellett elférnek az egészségfejlesztő civil programok is.
Ezek a csoportpraxisok egyértelműen jobb minőségű ellátást tudnak nyújtani, mint a hagyományos praxisok, de nem mindent helyben, a beteg lakóhelyén. Ez szükségszerűen konfliktusokat szül, mert az, hogy jobb lesz az ellátás, az szubjektív, de az, hogy megszűnt helyben az ellátás, az nagyonis érzékelhető. Ez a probléma ugyanakkor kezelhető és kezelendő. Először is minden csoportpraxishoz kell tartoznia egy mikrobusznak, amelyik körjáratban ingyen hozza-viszi a betegeket a települések között. Hamar ki fog derülni, hogy jobb negyedórát ingyen buszozni egy jobb ellátásért, mint helyben várni a helyettesítő vendégorvosra. Mindez nem elég: ki kell találni azt is, hogy mi lesz a település szintű egészségügyi »alap-szervizpont« a jövőben, vagyis mi az az egészségügyi ellátási minimum, amit minden telekülésen nyújtani kell. Mert kell ilyen pont, de nem feltétlenül orvosi munkahelyként. Számtalan megoldás lehetséges, mint például a települési »Egészségpont«, ami diplomás nővérek segítségével helyben végez ellátás-szervezési és prevenciós munkát. Megszervezi a beteg ellátását a praxisorvos utasításai szerint, helyi szűrési- gondozási programokat szervez beutaló-írási, időpont-foglalási jogosítvánnyal. Tudnunk kell azt is, hogy ha elkezd végre működni az e-recept rendszer, akkor ez is mentesít egy csomó felesleges, adminisztratív jellegű orvoshoz fordulástól, és az így rendelt gyógyszerek oda is kiszállíthatók, ahol esetleg patika sincs. Az »Egészségpont« lehet a csoportpraxis része is. Ezek mellett meg kell fontolni az »egészségbusz« bevezetését is, amelyik egy-egy járásban körjáratban viszi házhoz a szűrést és a szakellátás egy részét. Megoldás tehát lehetséges, de gondolkodnunk, beszélnünk kell erről, és főleg: nem elég azt mondani, hogy ott van a szomszéd faluban a szuper csoportpraxis. (A Tieteket meg elvitte a cica…)
Ami nagyon fontos: mindezt nem lehet »reform-dühhel« erőből megoldani, és nem szabad semmit lerombolni, ami létezik és jól működik. Tehát Isten ments, hogy egy egylépcsős, határnapos, kötelező áttérés legyen egy új rendszerre. A jól működő praxisokat nem szabad bántani, kolhozba kényszeríteni, a csatlakozásnak önkéntesnek kell lennie. Ösztönzők, és nem kényszerítők kellenek. Az új csoportpraxisok elsősorban, első körben ott jöhetnek létre, ahol megszűnt a hagyományos alapellátás, így a betegektől nem elveszik a megszokott ellátást, hanem valami újat, jobbat kapnak az összedőlt helyett. El kell felejteni azt, hogy kötelező egyen-rendszerekben gondolkodunk: a helyi adottságoknak megfelelő modelleket kell támogatni, ahol megfér egymás mellett a régi és az új.
Ami biztos: a jó öreg háziorvostól előbb-utóbb el kell búcsúznunk, akár akarjuk, akár nem. Akkor meg hozzunk létre valami korszerűbb, betegbarát formát.”