Ki akarsz lenni? – Sepsi László: Pinky

Mit is írtam alig egy hónapja Kőrösi Zoltán kapcsán a szépirodalom és a zsánerirodalom házasításáról? Mindegy, felejtsük el. Sepsi László ugyanis úgy írt kifejezetten remek urban fantasyt, hogy közben a szépíró énjét sem szorította háttérbe. Sőt! Az eredmény egy elég sötét, noir-hangulatú történet egy furcsa városban olyan prózával, amitől kettéállt a fülem.

Kezdjük azzal a történetet, hogy a Pinkyt majdnem lefelejtettem a könyvfesztiválos megjelenések listájáról, mert nem is hallottam róla. Valaki szólt, felraktam, persze rögtön elírtam a szerző nevét, aztán el is felejtettem a dolgot. Egészen addig, amíg a Roboraptor könyvkritikusa, lapunk alkalmi szerzője, Pintér Máté rám nem csörgött, hogy azonnal szerezzem be ezt a könyvet, mert ez eddig az év magyar fantasztikus regénye. Pedig akkor ő még csak az első fejezetet olvasta. És igaza volt.

A Pinky valahol a mi világunkban játszódik, egy városban, ahol együtt él ember, vérfarkas, vámpír, tündér és még sok-sok természetfeletti és -alatti lény. Nem tudjuk meg, hol van a város, a karakterek nevei sem nyújtanak biztos fogódzót. A külterületeken áll a tenyérnyi méretű tündérek kolóniájának ligete, a város alatti csatornákban az Apu nevű lény uralkodik, van egy klub, amit egy vámpír üzemeltet, és a különböző lények és csoportok között az egyre gyengülő Mágustanács próbál valamiféle rendet tartani.

Főhősünk Jynx, egy önpusztításra hajlamos fiatalember, a városban épp lábát megvető pinky nevű drog-ital boldog fogyasztója. A pinky tulajdonképpen mindenféle mellékhatás nélkül azzá változtatja a személyiséged egy időre, ami lenni szeretnél: vicces srác, macsó csávó, kemény arc, bármi. Jynxet és öccsét, Caracalt a Mágustanács vezetője nevelte fel, miután valami furcsa történt szüleikkel és legkisebb öcdsükkel a faluban, ahol gyerekkorukat töltötték. Jynx azóta sem csinál semmit, Caracal pedig a Tanács tagja lett, történetünk elején pedig ebben a minőségében meg is hal: egy bukósisakos fickó végzi ki az utcán.

A Tanács vezetője Jynx segítségét kéri a nyomozásban, aki Wendyvel, a mellé szegődött, eltűnt testvéreit kereső tündérrel és a pinky erejének segítségével kezdi felfejteni az ügy szálait. A hullák egyre szaporodnak, a szálak pedig úgy tűnik, visszavezetnek abba a poros faluba, ahol évekkel ezelőtt Jynx elvesztette családjának nagy részét. De ki állhat az események mögött? Netán a pinky titokzatos gyártója, a dörzsölt Mr. Pinky? Valamelyik régi motoros, mint Apu, vagy macsaktestbe kényszerült gnóm, Hullazsák Hoskins? Esetleg egy olyan fenyegető erő, aminek a nevét sem szívesen ejtik ki a leghatalmasabb lények sem?

Sepsi László nem árul zsákbamacskát, hiszen mire a rózsaszín ködbe burkolózó nyomozás után Jynx elér a nem túl boldog történet nem túl boldog végére, minden kérdésre választ kap, ahogy mi is. A karakterek jól működnek, a Sepsi felvázolt világ pedig izgalmas, bár mivel a fókusz nem első sorban ezért van, ezért inkább vázlat marad, tele egy sor megvillantott ötlettel és olyan szereplővel, akiről szívesen olvasnánk még. (Meg is tehetjük: itt, meg itt.) A város egy vázlat, egy életlen de élő, ködbe burkolózó idea, ahol nem tudunk meg sokkal többet a dolgok állásáról, mint amennyit a történet alakulásához szükséges tudnunk.

Talán ezen a ponton érezhető leginkább, hogy itt részben szépirodalmi regénnyel van dolgunk. Nehéz megfogni, mitől lesz valami inkább zsáner- és mitől inkább szépirodalmi mű, mert a szöveg minősége vagy a témaválasztás nem feltétlenül indikálja ezt. Nyilván a szerző renoméja és attitűdje adja az egyik kulcsot; a másikat meg talán az, hogy hova kerülnek a hangsúlyok a történetben. Salman Rushdie például szerintem maga sem tudta, hogy mit akar csinálni, Kőrösi Zoltán könyve pedig a bármilyen jelzőjű fantasy szemszögéből nézve érthetetlen (és értékelhetetlen) volt.

A Pinkyben nem kérdés, hogy a plot egy az egyben a zsánertémára koncentrál, viszont hiányzik az a fajta alapos világépítés, világra koncentrálás, amire egy tisztán zsánermű esetében igénye lehet az olvasónak. A Pinky álomszerű, el-nem-helyezettségével számomra leginkább olyan univerzumokkal lett rokonítható ebből a szempontból, mint mondjuk a Hotline Miami nevű remek játék (talán a bukósisakos bérgyilkos miatt is), vagy Tim Davys A halállista című könyve, ahol pedig plüssállatok a főszereplők. A letisztázott világépítés hiánya tehát igazából nem hiányként jelenik meg, hanem különös, unikális, időn kívüli hangulatot ad a környezetnek.

És hát ki is foglalkozik ezzel, mikor a szöveg majdnem minden második mondatát kitenném idézetnek a Molyra? Sepsi szövege olvasóként beszélt hozzám, íróként pedig hatott rám, és adott valami reményt arra, hogy azért nem érint meg különösebben a kortárs szépirodalom, mert annak kiváló, kurrens alkotói nekem igazából csak félig-meddig kortársaim, valójában egy-két generációval fölöttem járnak. A Pinkyben minden oldalon van egy remek odavetett hasonlat, egy megszólalás, egy reakció, amiért rajongok, amiért úgy érzem, hogy ezt a szöveget a magamévá tudom tenni.

Ne szaporítsuk tovább. A Pinky egy remek választás úgy urban fantasy-rajongóknak, mint kortárs irodalmi olvasóknak. A közmondásos naranccsal szemben rózsaszín, élettel teli, és még szerencse, hogy a miénk. Olvassátok!

*

Sepsi László: Pinky
Libri, 2016. 360 oldal

*

Pintér Bence történészként végzett az SZTE-n és az ELTE-n. 2012 óta a Mandiner újságírója, a Mandiner.sci-fi főszerkesztője, emellett pedig A szivarhajó utolsó útja című alternatív történelmi kalandregény (társ)szerzője.