Moszkvának tetszik a „szabadságharc”

„– Az orosz sajtó az utóbbi időben nagyon pozitívan ír Magyarországról és a Nyugattal szemben szabadságharcot folytató Orbán Viktorról. Hogyan értékeli Ön a magyar kormányfő politikáját?

– Úgy gondolom, erősen túloznak azok, akik magyar szabadságharcról beszélnek. Tény ugyanakkor, hogy Magyarország jelenlegi helyzete meglehetősen sajátos az Európai Unióban, és kétségkívül határozottan képviseli a saját irányvonalát. Nem tulajdonítanék a dolognak a kelleténél nagyobb jelentőséget, ám elvitathatatlan, hogy az utóbbi időben Budapest több kérdésben is az EU politikájának egyik legkövetkezetesebb kritikusává vált. Ez már csak azért is váratlan, mert az unió kis országai nem igazán szoktak szembehelyezkedni a nagyokkal. Magyarország fellépése is mutatja ugyanakkor, hogy változik Európában a közhangulat.

– Orbán Viktort sokan hasonlítják – ki kritikusan, ki pedig helyeslően – Vlagyimir Putyinhoz. Lát-e Ön közös pontokat kettőjük politikájában, a világról vallott elképzeléseiben?

– Nagy divat lett mostanában mind Oroszországban, mind pedig a világban, hogy különböző összefüggésben, de valamilyen módon szinte mindenkit összefüggésbe hoznak Putyinnal, aminek persze semmi köze sincs magához az orosz elnökhöz. Ami pedig Orbánt és Putyint illeti, mindketten határozottan kiállnak az állam szuverenitása mellett. Putyin esetében ez természetes dolog, hiszen Oroszország nem mondott le szuverenitásának egy szeletéről sem, az EU azonban a szuverenitásnak Brüsszel és a tagok között való megosztásán alapul. Az pedig, hogy Magyarország most a nemzeti szuverenitás akár részleges feladása ellen ágál, természetes módon Moszkvában sokaknak tetszik. (…)

– A két ország kapcsolatai pragmatikus alapon fejlődnek. Mennyire lehet dinamikus ez a fejlődés Oroszország és a Nyugat egyre feszültebb viszonya közepette?

– Ez bizony nem egyszerű dolog, hiszen bármennyire hangoztatja is Orbán Viktor a szuverenitást, Magyarország alapjában függ nyugati partnereitől. Budapest tehát bizonyos mértékben folytathat az EU általános irányvonalától eltérő politikát, mozgástere azonban erősen behatárolt. Így amíg Oroszország és az unió között ilyen nagy a feszültség, különösebb áttörést a kétoldalú kapcsolatokban sem lehet várni.”