Puzsér Róbert figyelmébe: neveznélek szarkupacnak, de már nem lehet

„Az első felét a fenti soraidnak nem feltétlenül kellene minősítenem, maradjunk annyiban, hogy többek között az általad is használt szarkupac kifejezés futott át az agyamon. Nem rád vonatkoztatva ám, mert tudom, hogy az sajtópert ér, tudod te is, hiszen elmeszeltek miatta. Szóval nem rád vonatkoztatva, csak úgy, hogy is mondjam, hangulati elemként. Ha jól olvasom azokat az igen magvas gondolataidat, akkor nálad a nők, mint olyan, kiéhezett szukák, akik amúgy semmi másra nem gondolnak, csak a flörtikézésre, napjában többször, amit aztán könnyed kalandok követnek (felteszem a ki nem mondott gondolat úgy végződik, hogy „befolyásos médiakritikus megmondóemberekkel”, de azért, engedelmeddel, annyit megszavazok az általad ilyen körmönfont módon lekurvázott nőknek, hogy talán ízlésük még így is akadna, esetleg).

Na de inkább a második feléről beszéljünk, amennyiben az anyák azért rínak, mert hát megszületett az a büdös kölök, aztán hopp, ugrott a karrierjük. Amikor reggel szóba került a témaértekezleten a sajnálatos agymenésed, a főszerkesztőmre néztem – aki egyébként egy tök cuki kislány anyukája –, és azon gondolkodtam, hogy szegény, hát itt ül és a karrierjét egyengeti, pedig amúgy tökre plázázna a barátnőivel. Ismerem, olyan típus.

Meg aztán rajta kívül ott van még kismillió anyuka, akik nem a Facebookon háborognak, mint azt egyes túlértékelt médiaizék teszik, hanem kussolva dolgoznak (kevesebb pénzért, mint apa), vezetik a háztartást (mert ugye apának derogál az ilyesmi – már ha megengedsz egy, a tiédhez hasonló általánosítást, tisztelet a kivételnek), ráadásul a többségük napi szinten szembesül a tiédhez hasonló prosztóságokkal, vagy épp még keményebbekkel is.”