Tízmilliókat hódítottak meg a pünkösdi mozgalmak

„Miközben általános képzet szerint a pünkösd a legmegfoghatatlanabb ünnep, akadnak egyházak, amelyek éppen ezt az ünnepet állítják saját hitvallásuk középpontjába. Hogyan bánjunk ezzel a jelenséggel?

Minden kor kitermeli a maga különleges kegyességi formáit. Úgy néz ki, hogy a 20–21. század erős kegyességi vonzása, gyakorlata az új és a régi klasszikus pünkösdizmus, amely ugyancsak protestáns gyökerűnek vallja és hirdeti magát. A pünkösdista lelkipásztorok prédikációikban és teológiai munkáikban előszeretettel hivatkoznak a reformátorokra, Lutherre. Azt állítják viszont, hogy eggyel túlléptek a történelmi egyházak hagyományos keretein, mert ők már a Szentlélek egyházát élik meg. Ennek a hangsúlyozását nem tartom hibának, túllihegése, egzaltáltsága viszont már felvet néhány kérdést. Az azonban tény, hogy Dél-Amerikában már bedarálta a katolikus hegemóniát az újpünkösdista mozgalmak egyike-másika. Közöttük akad olyan, amely karizmatikus mozgalomként a római katolikus egyház kereteiben lép fel, mások kiszakadtak onnan, miközben a dél-amerikai lelkület részének számító tánc, ének, vigasztalás, a Szentlélek értelmezésének ajándéka révén tízmilliókat hódítottak meg.

Vélhetően idén is százezrek mennek fel a csíksomlyói nyeregbe. Nem zavarja, hogy a katolikusok szinte „kisajátítják” ezt az ünnepet? 

Csíksomlyó sajátos, egyedi jelenség a magyar hitéletben, amely korábban is nagy volt, de – elsősorban a médiának köszönhetően – még inkább kinőtte magát. Ezért aztán ma sokak számára úgy tűnhet, hogy a pünkösd nem más, nem több a csíksomlyói búcsúnál. Egy protestáns ember természetesen soha nem fog úgy búcsúra menni, mint egy katolikus, hiszen annak idején Luther épp a búcsúval való visszaélés ellen emelte fel a szavát. Szép római katolikus jelenség, amelyen jelen lenni jó dolog, hatalmas hitélmény, közösségépítő élmény. Amikor a katolikus testvérek eljutnak a felismeréshez, hogy egyetlen asztali közösség is legyünk, valóságos módon egyenértékű keresztény testvérnek ismerjük el egymást, hogy nem katolikus hívja a protestánst az asztalához és fordítva, hanem mindannyiunkat Jézus Krisztus, s együtt leszünk az ő vendégei, akkor szerintem ez a búcsú is tényleges ökumenikus jelleget öltene. És a jelenleginél is sokkal nagyobb eseménnyé válna.”

(Adorjáni Dezső Zoltán Erdély evangélikus püspöke.)