A férfiasságról

„Arról, hogy milyen férfinak lenni, illetve hogy mit jelent a férfiasság akkor, amikor nő a főnököd, vagy amikor többet keres a feleséged, arról nincs lehetőség beszélni. Egyedül a pornografizált és túlszexualizált kereskedelmi média beszél a férfiasságról, az is jórészt a fogyasztói impulzusok és a sport miatt.

Olyan társadalomban élünk, amelyik hagyja, hogy a férfiassággal kapcsolatos közbeszédet a fogyasztási diktátumok határozzák meg és nem az apaság tudata, a családi értékek, a közösségi érzés, és nem az olyan értékek, mint például az állhatatosság, a bátorság és a kitartás. És amikor a távolság egyre csak nő a tradicionális szerepek, a fogyasztás által feltámasztott igények és az élet között, akkor lesznek a férfiak tahók, akkor jön az agresszív hipermaszkulinitás. A férfiaknak – főleg az alsó-középosztálybelieknek – nem maradt identitáspolitikája. Az ő identitásbeli nehézségeikről, arról, hogy az ő életüket milyen minták, milyen hősök és antihősök határozzák meg, már nem esik szó.

A családi értékek ugyanis azt jelentik, hogy megtaláljuk az apa helyét a családban. A családi értékek azt jelentik, hogy nem becsüljük alá az otthon végzett munkát, nem tartjuk férfiatlannak, ha egy férfi be tudja kapcsolni a mosógépet. Azt kell tudnunk elmondani, hogy nem a delírium tremens férfias, hanem az, ha a férfi tisztába teszi a gyereket, vagy érte megy az óvodába. De ahelyett, hogy a gyermekvállalásról úgy beszélnénk, mint egy férfi és egy nő közös döntéséről, olyan közbeszéd folyik, amely csak a nő felelősségének tekinti a gyereket. Az, hogy esetleg azért sem születik sok gyermek, mert a férfi nem veszi ki kellően a részét az azzal járó felelősségből, föl sem merült eddig a magyar jobboldalnál.”