Gerincműtétet hajtanak végre az osztrák elnökön
A kormányalakításra felkért Karl Nehammer saját magát felügyeli a koalíciós tárgyalások során.
A vasárnapi választások tétje ugyanaz, mint eleve az osztrák politika egészében: ki lesz az FPÖ kihívója.
„A nagykoalíciót már csak történelmi okokból, esetleg kegyeletből lehet nagynak nevezni: a szocdemek és a néppárt a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint együttesen sem kapná meg a szavazatok felét.
E fordulat egyik jelentős állomása lehet a most vasárnapi elnökválasztás. A két »nagy« párt eleve elég gyenge jelöltekkel indul: az SPÖ a bécsi szociális lakások alkalmazottainak egyik szakszervezeti képviselőjét, azaz a »főházmester« Rudolf Hundstorfert indítja, az ÖVP pedig a párt jobboldaláról választott jelöltet, az egykori parlamenti elnököt, a nyugdíjas-tagozat elnökét, Andreas Kholt.
Mind a két jelölt majdnem karikatúraszerűen igazolja pártja állapotát: Hundstorfer tizenöt éves kora óta a szakszervezeti mozgalomban ténykedik – azaz állami íróasztalnál ül –, Khol pedig a jómódú, katolikus polgárság kissé életidegen képviselője, aki őszintén meg volt döbbenve például azon, hogy az ő nyolcezer eurós nyugdíja nem az osztrák átlag. Amúgy az osztrák átlagbért is jó ezer euróval felülbecsülte egy vitában. A két idős jelölt kapcsán a bécsi humorista páros, Christoph Grissemann és Dirk Stermann azon viccelődött, hogy nem is kell megmondani az embereknek, kire szavazzanak, elég, ha arra voksolnak, aki még a választás napján él. (...)
A vasárnapi választások tétje ugyanaz, mint eleve az osztrák politika egészében: ki lesz az FPÖ kihívója. A szocdemek minden létező állami eszközt megmozgatnak azért, hogy apparatcsik múltú jelöltjük vegye az akadályt – de talán mégis Van der Bellen lesz az, akinek sikerül majd meghaladnia nemcsak az FPÖ-t, de az egész osztrák nagykoalíciós hagyományt is. Ezzel történelmet írna: zöldként, emigráns gyerekként sikerülne megtörnie a két »nagy« párt uralmát, és elnökként valóban kemény ellenfele lenne az egyre erősödő szélsőjobboldalnak.”