A fő probléma azonban ezzel az, hogy az európai politikai és értelmiségi elit a konfliktuskerülés (és egyben valóságkerülés) fent taglalt, háború okozta poszttraumás, paralizált állapotát a puszta udvariasság és szalonképesség legalapvetőbb elemének tartja. Erre mondaná Eric Voegelin konzervatív politikai gondolkodó, aki feleségével a nácik elől menekült el az Egyesült Államokba, hogy »kérdéstilalom« alá került a konfliktuskerülés és mibenléte. Tilos rákérdezni, mert akkor kiírjuk magunkat a »demokratikus közbeszédből«.
Talán el kellene gondolkodnunk, hogy érdemes megfogadni Yisrael Katz figyelmeztetését. A fő ellenvetés az lenne, hogy ez »ellenséges légkört« teremtene azok számára, akik általánosító módon beletartoznának az ellenségképbe még akkor is, ha épp nem tettek semmi rosszat (leginkább a muszlimok, migránsok kerülnek szóba). Nos, egyáltalán nem biztos, hogy szükségképp súlyosan ellenséges légkör alakulna ki; másrészt mindennek ára van. Egymást kizáró célokat nem lehet egyszerre megvalósítani. A józan önvédelem ára, hogy nem mindenki számára ugyanolyan kedvező, befogadó a légkör. Az általánosítás elkerülhetetlen. Aki igaztalannak érzi magára nézve, egyénileg küzdhet ellene, sikerrel.