Mesélek egy jó sztorit a macska-létről

„Egyértelmű volt, hogy ismét az urban fantasy-hoz nyúlsz?

A Pinky egy több szálon futó regény, és nem független a korábban megjelent novelláimtól. Elég sok olyan karakter van benne, akik valamelyik novellámban bukkantak fel először, és dolgoztam ki őket – például Apu vagy Dio papa alakja így született. Simán lehet, hogy aki ezt a könyvet olvassa tőlem először, az azt érezheti, hogy némelyik figura kidolgozatlan, de a novellákban megtalálja azt, amit hiányol. Ezzel a regénnyel egyébként egy korszakot is le szeretnék zárni, mert úgy érzem, hogy ezt a világot eléggé kiírtam magamból, ebbe a regénybe pedig belesűrítettem mindent, amit innen szerettem. (…)

A regényben rengeteg különböző lénnyel találkozunk. Nem féltél attól, hogy a Pinky-világban egyszerre lesz tündér, farkasember, vámpír és a többi?

Nem akartam, hogy tökéletesen lekerekített legyen ez a világ. Nagyon szeretem a freakshow-szövegeket, amikben sok furcsa lénnyel találkozunk: de fantasy olvasás közben engem főleg ez hoz izgalomba. Ha jön egy újabb lény, akkor az érdekel, hogy mit akar, meg honnan jön; az viszont kevésbé, hogy hogyan jött létre és mi ennek a logikája. Hidegen hagy, hogy egy regényben éppen mágiával magyarázzák a tündérek létét vagy alternatív dimenziókkal. Sőt, nekem kicsit el is veszi a szöveg varázsát, ha elkezdik ezeket felfejteni, éppen ezért én sem akartam magyarázatokba bonyolódni, inkább arra játszottam, hogy a szereplők konfliktusaiból, találkozásaiból, motivációiból úgy hozzak létre egy koherens világot, hogy közben irreleváns, pontosan milyen módszerrel is lehet valakit mondjuk macskává változtatni. Ez egyfajta szerződés magammal is, meg az olvasóval is: fogadd el, hogy ez most így működik, cserébe mesélek egy jó sztorit a macska-létről.”