Harmadrendű állampolgárok?

„A mostani alkotmánybírósági döntés előzménye: a 2014-es választás után egy Angliában dolgozó magyar munkavállaló nehezményezte, hogy neki öt órát kellett utaznia szavazata leadásához, míg a határon túli, kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ugyanezt levélben megtehetik. Megoszlott az alkotmánybírák véleménye, elgondolkodtató, hogy többek közt Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter is helyeselte volna, hogy a határon túli magyarokra vonatkozó szabályokat mintegy kiterjesszék a külföldi munkavállalókra. És ez logikus is lett volna, mert nincs okunk feltételezni, hogy egy fiatal orvos, aki idehaza nem tud lakáshoz jutni, családot alapítani, ezért Németországban vagy Angliában vállal ideiglenesen munkát, Magyarországhoz gyengébb szálakkal kötődik, mint egy generációk óta a Székelyföldön élő kettős állampolgár, akit a balliberális oldal másodrendű állampolgárnak tekintett. A külföldi munkavállalók lennének most a harmadrendű állampolgárok?

(...)

Aki a jövőre gondol, nem csak a választásokra, annak nem az lesz a fő kérdés a külföldi magyar munkavállalókkal kapcsolatban, hogy na, ezek vajon kire szavaznának levélben, hanem hogy miként lehet az elmenetelüket megakadályozni, már csak népesedéspolitikai okokból is. Mert ha egy kormánynak tényleg fontos, hány gyerek születik, akkor fölteszi magának a kérdést: vajon megtettem-e minden tőlem telhetőt azért, hogy itthon tartsam ezt a 40 alatti, vállalkozó kedvű, aktív, dolgos, csak éppen gazdag családi háttér és kapcsolati tőke híján idehaza a számításait megtalálni nem képes réteget?”