Évezredes kultúra, amihez hozzányúlunk

„Van-e arra ma valamiféle ki nem mondott szabály, hogy meddig lehet feszíteni a népzene, néptánc határait a színpadi adaptációban?

Mihályi Gábor: A világ végéig is el lehet ebben menni. (nevet) Mi nem bízhatunk abban, mint amiben a képzőművészek, zenészek, akik maradandó anyagokban testesítik meg a szellemiséget, hogy ha most nem vagyunk jók, akkor majd 100 év múlva felfedeznek bennünket. Egy koreográfus az emberi testtel kell, hogy dolgozzon, ez pedig egy bomló anyag. Mindig igyekeznünk kell az adott kornak válaszokat adni és inkább vezetni a nézőket, mint kiszolgálni őket. Ugyanakkor nem lehetünk lila gőzös avantgárdok sem, hiszen az nem találkozik a megfelelő megértéssel. Így hát minden olyan eszközt igénybe kell vennünk, ami az alap szándékunkat, a tradíció élővé tételét és a közönséghez való eljuttatását szolgálja.

Kelemen László: Ráadásul egy olyan korban élünk, amelyben minden megengedett, tehát ma már a posztmodern sem él. A néptáncból, népzenéből sarjadó művészeteknek megvan az a jó képességük, hogy hol ezt a kezet fogják meg, hol a másik kezet a kortárs művészeti formák közül. Lehet látni ma is Magyarországon, hogy valaki a népzene és a blues házasításával foglalkozik, lásd Ferenczi Gyurit és a Rackajamet. Orbán György pedig világszinten dolgozza fel a komolyzenében népzenét. De említhetném itt Szabó Balázsékat is, akik most egy nagyon jól futó zenekar, és szintén népzenei alapokból indultak el. Nincsen egyedül üdvözítő módszer. Ami fontos, az a bartóki gondolat, hogy a forrás tiszta legyen, valamint, hogy el kell menni azokhoz az emberekhez, akik ezt a kultúrát még eredeti közegében képviselik. Ez ugyanis nem egy kertészetben, műtrágyával nevelt növény, amit kiteszel az ablakba és egy nap alatt felnő egy virág belőle. Egy évezredes kultúra, amihez itt hozzányúlunk. (...)

Mennyire egyedülálló Európában a népi kultúra ilyen magas szinten történő továbbéltetése?

KL: Mi nagyhatalom vagyunk ebben. Habár a németeknél már korábban megjelentek az első nagy összefoglaló gyűjtemények, nekünk az a hallatlan nagy előnyünk, hogy a gyűjtésre fordítottunk nagy hangsúlyt. Rengeteg olyan felvételünk van, ami nem a nyugati lejegyzések sematikus, hozzávetőleges esetlegességét veszi segítségül, hanem ma is elő lehet venni és meg lehet hallgatni. Élő anyagból pedig sokkal könnyebb dolgozni, mint holtból. A Hagyományok Háza célja is az, hogy élő módon tartsuk meg és adjuk tovább a következő generációnak ezt a kultúrát.

MG: Azt gondolom, hogy a színpadi megvalósítás terén is nagyhatalom Magyarország. Ez pedig két alapon nyugszik. Egyrészt a koreográfusok, zeneszerzők kreativitásán és európaiságán, másrészt a mindenkori magyar kultúrpolitikán, ami állami szintre emelte a színpadi néptáncművészetet. Nyugat-Európában nincsen állami szintű néptáncmozgalom, de ahol van, ott sem kortárs színpadi művészetként valósul meg, hanem a show, a revü és a birodalmi kultúra világaként.”