Csúf kerítések

„Az EU átdolgozott menekültpolitikájának magja egy megváltoztatott dublini folyamat kell, hogy legyen. Jó húsz éve azért vezették ezt be, hogy tisztázzák, mely uniós tagország milyen menekültügyi eljárásért felelős. Ezzel azt akarták megelőzni – ami a schengeni zónát veszélyeztetve már akkor is az Európába tartó migráció mindennapjaihoz tartozott –, hogy a menedékkérelmet egyszerre több országban is be lehessen nyújtani, és hogy ne lehessen országról országra utazva kiválasztani a legkedvezőbbet. Csakhogy Dublin soha nem működött rendesen, véglegesen most, az EU-ba igyekvő tömeges bevándorlás nyomása alatt omlott össze.

A kérdés azóta az, hogy egyáltalán meg lehet-e még reformálni?

Dublin legnagyobb gyengesége abban állt, hogy a teher nehezét azon államok vállára helyezte, amelyekben a vízum nélkül érkező menedékkérők először az unió területére léptek: Spanyolország, Olaszország, Görögország. Egyedül Spanyolország tartotta magát Dublinhoz: a közösségi uniós menekültpolitikát a nemzetállami cselekvés szintjén megvalósítva biztosította az EU külső határát az illegális migrációval szemben – ugyanúgy a csúf kerítések politikájával, mint ahogy azt most tőlük keletre is teszik.

(...)

Már azzal sokat nyernénk, ha Dublint – bármennyire is meg legyen reformálva – komolyan vennék nemzeti szinten. Az EU külső határán lévő államok tehermentesítésének legegyszerűbb útja a menedékkérők egy »igazságos« elosztása lenne, tehát a kvóta egy formája, ahogyan azt az Európai Bizottság is javasolja. Az viszont több, mint kérdéses, hogy egy effajta teherelosztást véghez lehet-e vinni ilyen gyorsan.”