A sokféleség javítja a társadalom közérzetét

„Mintegy hatvan pályamű közül választották ki A mosolygó zsonglőrt, ennek fényében milyen jelentősége van a díjnak?

A szakma szempontjából borzasztóan örülök, hogy úgy látta a zsűri, érdemes kiadni. Az olvasók szemszögéből pedig valódi súllyal meglátásom szerint akkor fog majd bírni, ha már elkezdik olvasni, és véleményt mondanak róla.

Mennyiben meghatározó számodra, hogy a JAKkendő-díj civil kezdeményezés?

A szakmaiság alternatívájaként értem, és ezen minőségében nagyon fontos feladatot lát el. (…)

Mit szimbolizál A mosolygó zsonglőr cím?

Nem akartam szimbólummá tenni. Több korábbi címváltozat is volt, és végül ennél horgonyoztam le talán az optimista asszociáció miatt. Nem szoktam törni a fejemet a címeken. A legtöbb esetben megvan a cím a szöveg megírása előtt, de előfordult már, hogy a szöveg kész volt, viszont cím még sehol sem. A legjobbak általában séta közben jutnak eszembe.

Mit gondolsz a személyes ihletettségű prózáról, s izgalmasabbnak tartod-e a fantázia alapút?

Írtam személyes prózát, és még szeretnék is. Nem tartom izgalmasabbnak, mindössze arról van szó, amiről Ursula K. Le Guin Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című könyve kapcsán beszélt: »Fantasy is probably the oldest literary device for talking about reality«, vagyis a fantasy valószínűleg a legősibb irodalmi eszköz arra, hogy a valóságról beszéljünk. Csak egy megszólalási módot választottam, nem szerettem volna értékítéletet csatolni hozzá.

Könyved három részre oszlik. Az első, a Grimm-mesékre épülő egy három szereplős, több évszázadon átívelő történetfolyam, amely végül scfi-fibe megy át. A fantasztikus irodalom segíthet a legendák, tündérmesék felélesztésében?

A társadalom először az arisztokrácia felségterületére, majd a gyerekszobába száműzte a tündérmeséket, aztán az idő múlásával észrevették, hogy megítélésük szerint ez már nem gyerekeknek való. Viszont ők sem akarták olvasni, mert nincs már meg feltétlenül az a tudás, amivel ezeket a szövegeket dekódolni lehetne, így újra lehet/kell mesélni őket, hogy a jelenben megőrződjenek. El lehet dönteni, milyen formában tesszük ezt meg. Én a fantasztikus irodalmat választottam. Ez többé-kevésbé hasonló ahhoz, amit Neil Gaiman gondol a mítoszokról, mesékről és tündérmesékről.”