Mondjuk, hogy az idei könyvfesztiválon az ember csak hat könyvet vett, egyet meg ajándékba kapott. Nem sok. De ezeknek sincs hely. Minden polc megtelt, a kartondobozok is az alagsorban, az irodába se lehet többet bevinni, a család többi tagja sem fogad be könyveket, nekik sincs helyük. Kész, vége. A hajó megtelt.
De új könyvet nem venni nem lehet. Nem sznobizmusból, hanem mert tényleg szükség van rájuk. Most akkor mi legyen? A válasz nem bonyolult, csak szokatlan: a meglévő készlet egy részét ki kell dobni. Igen, a kukába, jobb érzésűek a szelektív gyűjtőbe. A „könyvet nem dobunk ki” korszak lezárult. A könyvnek, hogy továbbra is vehessünk újakat, hogy megújulva megmaradjanak a családi könyvtárak, el kell veszítenie a misztikumát, és vissza kell vedlenie használati tárggyá.
Hiszen minden megváltozott körülöttünk, a könyv szerepe is megváltozott az életünkben. A lexikonoknak például befellegzett. A színvonalas Magyar Nagylexikon teljes sorozatait az interneten harmincezer forintért kínálják, és nem kelnek el. A sorozat rengeteg helyet foglal, a benne lévő információ pedig fönt van a neten. Néhány szaklexikon még tartja magát, de már azok sem sokáig. Előbb-utóbb minden bennük foglalt információ a neten megtalálható. Ugyanez a helyzet a szótárakkal: a nagyszótárak ma még nélkülözhetetlenek, de a kicsik már érdektelenek – tíz-húsz év múlva a nagyok is azzá lesznek.
Fönt van a világhálón a világirodalom is. Néha egészen meglepő helyeken talál az ember remek állományokat, klasszikusokat, ínyencségeket. Persze, más a papír és más a képernyő, más este, az ágyban, az olvasólámpa fénykörébe burkolózva olvasni a Száz év magányt, és más az íróasztalnál ülve, a monitor előtt. Ki tudja, a következő generációnak már nem is lesz más. Mindegy, most most van, kell a könyv. De amelyik nem kell, attól ideje megválni. Selejtezésre fel, barátaim!