„A nemzeti összterméket, az életszínvonalat és a vásárlóerőt tekintve Magyarország és Lengyelország hasonló cipőben jár a rendszerváltás után negyedszázaddal. A bejárt utak is hasonlóak, de a rendszerváltás folyamatában sok fontos különbség adódott. Az Összkép e heti cikke ezeknek jár utána. Az apropó: a budapesti Danube Institute rendezvényén adott előadása után a lengyel gazdasági átalakulás ikonikus figurájával, Leszek Balcerowicz-csal beszélgethettünk.
A szovjet birodalom összeomlása páratlan történelmi pillanat volt, amely (persze nem előzmények nélkül) a politikai és gazdasági átalakuláson keresztül közép-európai emberek millióinak változtatta meg életét. Az átállás iránya messziről mindenhol hasonló, a politikai zsarnokságtól és a tervgazdaságtól a demokráciára és a piacgazdaság irányába mozdultunk, mégpedig radikálisan. Az ördög azonban mindig a részletekben rejlik – ezt szem előtt tartva mindig érdemes megvizsgálni, mit csináltak másképp, jobban és rosszabbul poszt-szocialista útitársaink.
Mi most Lengyelország mellé állítjuk hazánkat, nem csupán a történelmi hagyományok, hanem a gazdasági rendszerváltás néhány hamar szembetűnő különbsége miatt is. Az első és legfontosabb különbség, hogy a nemzeti össztermék ma hozzávetőleg ugyanakkora a két országban – a rendszerváltás óta viszont mi jóval kevesebbet fejlődtünk. Ma Lengyelország jár előrébb, fejenként mintegy háromszáz dollárral, miközben a különbség 1991-ben mintegy másfélszeres volt Magyarország javára.
Három kiemelt témát vizsgálunk: az államadósság kérdését, a privatizációt és a nemzetközi szervezetek jelentőségét a gazdasági átmenetben. A számok és tanulmányok mellett a lengyel gazdasági rendszerváltás eseményeinek frontvonalán dolgozó Leszek Balcerowicz segít eligazodni. Ezzel az Összkép tavalyi, Jobban élünk-e mint 25 éve? című cikksorozatához adunk kitekintést. (...)
Ha azt vizsgáljuk, mi történt a kilencvenes évek nagy átrendeződése során, a kép igen hamar átrajzolódik. Magyarországon ugyanis az eladósodás eleinte tovább nőtt, majd 1993-tól 2001-ig fokozatosan csökkent, a kilencven százalékot nyaldosó (88,7%) szintről 52,7 százalékra. Ez önmagában szemlélve szép teljesítmény, amelyet elsősorban a viszonylag fegyelmezett, olykor egyenesen megszorító költségvetési politika és a privatizációból fakadó bevételek segítségével sikerült elérni.