Frakk és a fajvédelem

„Egészen elképesztő, hogyan lett ebből politikai ügy, egyben minősíti az állampolgári felháborodás szellemi színvonalát és – ami a legnagyobb baj – hitelteleníti a kormánnyal szembeni kritikákat.

Van valami reménygyilkos a válogatás nélkül mindenre ugró ellenzéki attitűdben. Nemrég felröppent a hír, hogy a magyar állam bürokráciacsökkentésre hivatkozva megszünteti az ebtenyésztő egyesületek működésének állami elismertséghez kötését, a törzskönyvek pedig a jövőben nem számítanak majd közokiratnak, kivéve a kilenc, nemzetközileg is elismert magyar fajtát gondozó egyesületekét és az általuk kiállított törzskönyveket. A hír villámgyorsan végigszaladt a közösségi oldalakon, blogposztok foglalkoztak vele, a posztolt és idézett cikkek hatásvadász címei úgy szóltak, hogy az állam „ejti” és „dobja” a „nemzetidegen” fajtákat. A mellékelt illusztráción pirossal áthúzott német juhász és spániel szerepelt megágyazva annak a narratívának, hogy az állam már a kutyáinkat is megkülönbözteti származás alapján, sárga csillagot kell varrni a kánaánkutyákra és nemsokára az emberek jönnek. Népszerű zsurnalizmusokkal szólva telepakolt bőrönddel megrakva tolták túl a biciklit, amikor a döntésről szóló hírt annak bizonyítékaként kezelték, hogy a magyar állam mélyen sovén, abba is beavatkozik, ami nem dolga, hogy melyikünk ízlésének melyik kutyafajta felel meg, milyen fajtát tart otthon vagy tenyészt kedvtelésből. Egyetlen dologban nem tévedtek: az államnak tényleg szokása belepiszkálni abba is, amibe semmiképp se volna szabad (miközben elrontja azt, ami viszont valóban a dolga lenne), csakhogy a tollhegyre tűzött döntés lényege az volt, hogy az állam éppen felhagyott azzal, hogy az ebtenyésztő egyesületek életébe aktívan beavatkozzon, azaz nem fosztogattak, hanem osztogattak.

Nyilván nem várható el az átlagolvasótól, hogy értse akár a törzskönyvezés lényegét, akár az akörüli jogi csűrés-csavarást, ezért röviden felvázolnám, mit jelentett az egyesületek és az általuk kiállított törzskönyvek állami elismertsége a tenyésztők szempontjából: semmit. Hosszabban: az egyesületeknek ugyan tetemes ügyvédi költségébe került az emiatti pereskedés, nem beszélve a kiállításszervezésért kiszabott pénzbírságokról, de a tenyésztők túlnyomó többsége továbbra is az államilag el nem ismert szervezet kiállításaira járt, a kutyáiknak államilag el nem ismert papírjai voltak, pont, mint azelőtt, hogy ez a kategória egyáltalán megszületett volna. Következésképpen annak sem lesz semmilyen hatása, ha néhány törzskönyv államilag is elismert lesz, néhány meg nem. Az állami elismertség még reklámértékkel sem bírt, nemhogy praktikus tartalommal.”