Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét

„A regény legalább négy, de inkább öt-hat különböző generációt, kultúrát, társadalmat, vagy, ha úgy tetszik, életmódot mutat be. A majomemberek például azt gondolják, hogy az emberiség őskorába érdemes visszatérni, amikor még a fákon éltek, nem viseltek ruhát vagy csak kőszerszámokat használtak. Leemet és családja a kígyók nyelvén beszél, továbbviszi az észt harcosok kultúráját, az Észak Sárkányának védelmező szárnya alatt vonulna csatába, hogy aztán hazatérve egész szarvasokat, őzeket és nyulakat egyen meg. De az erdő egyes lakói az ősi szellemek útmutatását követik, abban hisznek, hogy a tavakban és a fákban olyan lények élnek, akik befolyásolják az ember sorsát, ezért tisztelni kell őket, áldozatot kell nekik bemutatni. A falu népe már túljutott a „vademberek” szokásain, ők Jézus és a németek tanítását követik, hiszen a kemény verejtékkel létrehozott kenyér a tökéletes táplálék, a kereszt erejével mindent le lehet győzni, és úgy egyébként is, mi lehet annál nagyobb öröm, mint amikor egy német lovag az ágyába fogad egy falusi lányt (vagy fiút)? No nem mintha a németek megkülönböztetnék őket az erdő lakóitól: mindannyian primitív, egyszerű, pogány népek, akik még tisztességes nyelven sem beszélnek.

Nincs két egyforma hit, nincs két egyforma gondolkodás, így pedig mégis hogy érthetné meg egymást Andrus Kivirähkkét ember? Toleranciával, egymás elfogadásával, vágjuk rá civilizált értékrendünk minden arroganciájával, de szerencsére Kivirähk inkább a humor eszközéhez nyúl, hogy mindez célba érjen. Sokszor egészen abszurd és komikus jelenetek követik egymást (itt érzem nagyon erősnek a népmesei alapot, szédítő ötletek követik egymást), társadalomkritikus és úgy egyáltalán, mindent és mindenkit megkérdőjelező álláspontját lehetetlen döbbenet nélkül követni. Nagyon furcsa könyv Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét, de pont ettől lesz több, mint egy átlagos fantasy: mert nem fél attól, hogy a megszokotthoz képest mindent más színben láttasson.”