Haza, szeretet

„Nekünk a saját hőseinkre van szükségünk. Olyan példaképekre, akiket például állíthatunk magunk és utódaink elé. Azért van szükségünk rájuk, mert a hősök tisztelete önmagunk tiszteletére tanít bennünket. Mert legjobb arcunkra ismerhetünk bennük. És mert példaképek nélkül nincs jövőnk. Mindenki tudja, hogy a történetírás politikai csatatér, ahol az emberek szívéért és eszéért folyik a küzdelem. A tét az, hogy sikerül-e a birodalomhívő, nemzetállam-elleneseknek, akik nacionalizmussá akarják degradálni a hazaszeretetet, továbbra is megakadályozni bennünket abban, hogy nemzetünk erkölcsi tőkéjére támaszkodva írjuk végre újra az elmúlt évszázad történelmét. Hogy ne hagyjuk veszendőbe menni legjobbjaink, legbátrabbjaink példáját, áldozatát. Hogy megértethessük minden polgártársunkkal, hogy a nemzettudat és a hazaszeretet győzte le az osztálytudatot, döntötte meg a kommunizmust és szerezte vissza negyedszázaddal ezelőtt nemzeti függetlenségünket. Ne féljünk kimondani, hogy a »haza minden előtt«, hogy a szülőföld érdeke mindennél fontosabb. Hiszen, ahogy azt de Gaulle mondta: Aki nem szereti jobban a saját anyját az összes többi anyánál, a saját hazáját az összes többi hazánál, az nem szereti sem az anyját, sem a hazáját.

Hazánk nemcsak a közös terület, ahol élünk, amelyet határral kerítettünk körbe, nemcsak a szülőföld, hanem a közös történelem, a közös múlt is, amit átéltünk. Azok a közös tapasztalatok, amiket megszereztünk. Az az elbeszélés, ahogy ezeket a tapasztalatokat átörökítjük az utódainknak. Azok a mítoszok, amikből történelmünk összeáll. Ne hagyjuk ki belőlük továbbra is azokat, akiktől oly sokáig megtagadtuk az emlékezést, az elismerést, Sokkal tartozunk nekik. Értünk is helyettünk is harcoltak az idegen megszállók ellen Hazaszeretetre taníthatnak bennünket, vagyis saját magunk megbecsülésére és szeretetére. Annyi elhallgatás, eltagadás és fanyalgás után elérkezett végre a tiszteletadás ideje.”