Párszaszájú pártatlanság (Andrus Kivirähk – Az ember, aki beszélte a kígyó nyelvét)

2016. március 25. 09:29

Tere tulemast! Üdvözöllek a történelem hajnalán Észtorszságban, annak is legszebb erdőségében, az igazi észtek otthonában.

2016. március 25. 09:29
Makai Péter Kristóf
Próza Nostra

Első látásra furcsa lehet, hogy a Typotex kiadó Science in Fiction sorozata keretén belül jelent meg egy olyan könyv, amelyik a szó sci-fis értelmében tudományt még csak távolról sem tartalmaz, mert a kenyérsütés és a rokka a fejlődés netovábbja, és az állatok nyelvén szólás meg a táltos-varázs mindennapos. Kivirähk azonban okosan szervezett cselekménnyel mutatja be, hogy a modern kort onnantól lehet számítani, amikortól egy emberöltő alatt is megtapasztalható, nagy társadalmi változásoknak vagyunk kitéve. Mióta Cassiodorus az 500-as években először használta rendszeresen azt a szót, hogy modernus, és mióta a kereszténység a modernitás hírvivőjeként lépett fel az antik világ pogány szokásaival szemben, azóta próbálják elhitetni a mindenkori hatalmasok, hogy a jó szükségképpen új is, és az egyetlen üdvözítő életmód az, amelyet ők hoznak. 1931-ben, a modernitás másik vége felé egy anglikán teológus, William Ralph Inge hasonlóan fogalmazta meg ezt az ideológiai vakságot: »Kétféle bolond létezik: az egyik azt mondja, hogy „ez régi, s éppezért jó”, míg a másik úgy tartja, „ez új, így hát jobb.”«

Kivirähk írói hangvételéből hasonló sommás véleményt olvashatunk ki. Leemet torkig van azzal, hogy Ülgas, a liget bölcse szamárságokkal traktálja azt a kevés megmaradt észtet, akik a régi életmódhoz ragaszkodnak – képzeletbeli szellemekkel népesíti be az erdőt, akiket sosem imádtak, hogy fenntartsa a vadászó-gyűjtögető lét romantikáját, no meg azért is, hogy kevéske megmaradt befolyását kiterjessze másokra, és fontosabbnak láttassa magát, mint amilyen. No nem mintha a falu elöljárója, Johannes különb volna: feszületével, »jézusával«, új módijaival, és új regéivel kiforgatja az ősi észt tudást, sátán szolgájává silányítja az ember hűséges társát, a kígyót, és tűzzel-vassal űzi a nemes fajt, mert azt a művelt németektől így tanulta, és nem érti szavukat. A szerző nem csak az ő karakterükkel tart görbe tükröt az ideológiák vonzásában utat és otthont kereső észteknek, hanem Pirre és Rääk, a majomemberek alakjában is. Ők a fákon élnek, emberméretű tetveket nevelnek, és már a földi életmód is gusztustalanul modernnek tűnik számukra, ám ők a valódi ősi tudás letéteményesei, akik találkoztak a legendás Észak Sárkányával. Ez a szörny az észtek védelmezője volt egykoron, azonban már évszázados álmát alussza. Mégis felkelti Leemet érdeklődését, és mint az utolsó, kígyónyelvet beszélő férfi, hőn vágyik rá, hogy találkozhasson vele.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!