Kim Stanley Robinson: Aurora

„Robinson újraélesztett egy álmot, csak azért, hogy újra elnyomja, kivégezze. Az Aurora kolonizációja folyamán fellépő probléma, illetve a hozzá tartozó bolygó terraformálásának hosszú ideje miatt, azt a következtetést vonja le, miszerint az embernek nincs helye a csillagokban, csakis a Földön. Ne is álmodjon arról, hogy valaha is kirajzhat, hiszen minden olyan bolygó melyen megvetette a lábát az élet, az az ember számára élhetetlen, míg a terraformálásra váró bolygókon olyan sokáig tartana az élet meghonosítása, hogy arra nem tud senki sem várni. Egy sci-fi írótól várná a legkevésbé az olvasó, hogy a haladás ellen szólaljon fel.

Nem csak a tudományos-fantasztikum köreiben mozgó személyek reménykednek a kirajzás lehetőségében, hanem nagyon sok tudós és kalandor ember is. Persze, mindenki egyetért abban, hogy a jövőt itt a Földön kell megalapozni azzal, hogy egy élhető környezetet hozunk létre. Abban is, hogy mielőtt elkezdenénk más bolygókat meghódítani, ildomos lenne az itteni levegőt megtisztítani, megszüntetni a környezetre káros termelést és átállni alternatív energiatermelésre. Sőt, a legfontosabb talán a fogyasztói társadalom megszüntetése lenne, hiszen gyorsan elavuló, silány minőségű és felesleges termékek tonna-milliárdjait állítjuk elő naponta. Igényeket ébresztünk olyan termékek iránt, amik nem teszik sem jobbá, sem pedig kényelmesebbé az életünket.

Az ember kitartó és álmodozó típus. Éppen ezért hiszem, hogy ha problémába ütközik egy bolygó kolonizálása folyamán, nem az lesz az első dolga, hogy fülét-farkát behúzva visszavonul. Igenis, felveszi a harcot és megtesz mindent annak érdekében, hogy a terve sikerüljön. Ha pedig bebizonyosodik, hogy az a bolygó végkép nem alkalmas a földi élet megteremtésére, akkor keres egy másikat, nem pedig feladja az egészet.”