„Hogyan tudta megőrizni piarista hivatását?
A szemináriumot a piarista rend anyagi támogatásával végeztem Budapesten. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a renddel, Előd István spirituális látogatott minket, és igyekezett megtartani a piarista lelkületben. Sík Sándor, az akkori elöljáró azt tanította nekünk, éljünk a fogadalmunk szerint. Ez a piaristáknál a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség mellett kiegészült a tanítással. »Az ifjúságot hitben és tudásban fogjátok nevelni. Ezt állandóan tartsátok eszetekben, akié az ifjúság, azé a jövő« – biztatott Sík Sándor. Így én az ifjúsággal való foglalkozást tekintettem hivatásomnak. Nem is akartam plébános lenni, mert a fiatalokkal mindig a káplán foglalkozik, nekem jó volt, nem bántam, hogy káplán maradtam. Rengeteg gyerek járt hozzánk a környező iskolákból hittanra.
Ez sem tartott sokáig, hamarosan eltiltották a papi működéstől.
Valóban, 1961-ben hivatott Schwarz-Eggenhofer Artúr apostoli kormányzó, és közölte, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal egyházfegyelmi intézkedést követel, ezért három évre eltiltanak a papi működéstől. Tudtam, hogy regnumi tevékenységem, ifjúsági munkám miatt kerültem ebbe a helyzetbe. Ez volt a bűnöm. Hazudni ekkor sem tudtam. Gyerekkorom óta mindig kimondtam az igazságot, meggyőződésem, hogy az igazságot nem lehet elferdíteni. Ez nagyon fontos. Voltak olyanok is, akiket nem három évre, hanem örökre eltiltottak a papságtól. Nehéz volt ez az időszak, sokféle életsors alakult a szemem előtt: időszakosan, örökre eltiltott papok, békepapok, Hejcére száműzött püspökök.
Ekkor világi pályára került.
Rettenetesen fájdalmas volt, hogy eltiltottak a papságtól, de nem siránkoztam, ha már így történt, keresnem kellett a megoldást. Egy tanítványom édesapján keresztül – meglehetősen kanyargós úton – rádióműszerész lett belőlem. Egy szervizben dolgoztam, először csak a gimnáziumi évek érdeklődése alapján szerzett ismeretekkel, megfigyeléssel, mások kérdezésével, később pedig tanfolyamok segítségével végeztem a munkát.”