Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
„Mélyen hiszek abban a csapatban, abban a szűk csapatban, aki körülveszi a miniszterelnököt.”
Az ellenzéki vádak szerint az új jogszabállyal a kormánypártok törvényesítették a betiltott fogyasztói csoportokat.
„Teljessé vált az otthonteremtési rendszer a nemzeti otthonteremtési közösségekkel (nok) – kampányol a kormány. S első pillantásra úgy tűnik, a kiugróan magas állami támogatás tömegeket ösztönöz majd a csatlakozásra. Az ördög azonban a részletekben van. Illetve nincs, mert az alig egy nap alatt törvénnyé vált elképzelés sok részletet a végrehajtási rendeletre hagy, illetve a közösségeket létrehozó vállalkozásokra bíz. Ez utóbbi önmagában is gyanús. De még inkább, ha figyelembe vesszük, hogy a törvény-előkészítési bizottságban Répássy Róbert fideszes képviselő azzal igyekezett a fogyasztói csoportok miatti ellenzéki aggodalmakat lecsitítani, hogy a szigorú törvényi szabályozás csak erkölcsileg elfogadható személyek számára engedi nokok létrehozását. Ehhez képest a jogszabály szerint azon cégek hozhatnak létre nokot, amelyek a fogyasztói közösségekről adatokat szolgáltattak az utóbbi két évben, és legalább ezer lakást értékesítettek ily módon. E feltételnek pedig csak a Nyéki Zoltán érdekeltségébe tartozó két vállalkozás felel meg. Az egyiket, a Poligrupót 2006-ban tízmilliós bírsággal sújtották, mert fogyasztói csoportjával megtévesztette annak tagjait. A Carionnál pedig a kormányközeli Századvég Alapítvány bérelt egy egész emeletet korábban.
Az ellenzéki vádak szerint az új jogszabállyal a kormánypártok törvényesítették a betiltott fogyasztói csoportokat: második Quaestor-botrányt emlegetnek, mert semmi nem védi a nokba fektetett milliókat. Pilótajátékról beszélnek, amelynek kárvallottjai a »keményen dolgozó kisemberek« lesznek. Az új rendszer haszonélvezői pedig a kormányközeli pénzemberek. Egyik csoportjuk szervezőként busás hasznot rakhat zsebre, hisz a működés fejében tisztes hasznot kapnak, s a befizetések három százalékából félretett tartalék fel nem használt része sem jut vissza a tagokhoz, hanem az ő hasznukat gyarapítja. A másik oldalon pedig az elsők között nyerik meg licitálással a lakásvásárláshoz szükséges összeget, azaz a kisemberek pénzéből finanszírozzák lakásvásárlásukat.”