Ha van üzenet – azon kívül, hogy elfogyott a regimentje –, soha nem fogjuk megkapni. Túl sok idő telt el, szép, új világ táncol az idegeinken. Nem fogjuk megkapni a csatatér mellett ébredező táborra hulló reggeli harmatot, a lovak szagát, a gyertyás ablakokban megjelenő arcokat, a sáros úton ágyút vontató bivalyokat, a jobbágyok félelmét, hogy mi lesz, ha a császár megharagszik rájuk, nem fogjuk megkapni a kármentesítés elmaradása miatt dohogó urak dühét, a férfi nélkül maradt családok végtelen bánatát, a bujdosók nyomorát, a Világos utáni összeomlás csendjét, és nem kapjuk meg Leiningen-Westerburg tábornok 1849. október 5-én Aradon, feleségének írt búcsúlevelét, amelyben ezek a sorok állnak: »Tudod, mennyivel tartozom Fritznek és Viktornak. Damjanich tábornoknak ezernégyszáz forintjával tartozom. Fizesd meg ezt az adósságomat leendő özvegyének, mert ő is vértanúhalált szenved holnap reggel, és Albrecht őrnagynak is négyszáz forintot, nem tudom, hogy ő hol van, de jelentkezni fog.«
Az üzenet, ha van, a részletekben lakozik.”