Aki megismerkedik a magyar népzenével, az nem fog manelét hallgatni

„A magyar tánc évszázadai előadás olyan lett, mint egy élő történelemóra. Régi terv ez?

Én történészként dolgozom. Mindig is foglalkoztatott, hogy a magyar néptáncnak milyen egyéb művelődéstörténeti összefüggései vannak. A falu mindig a felsőbb osztályokat utánozta, ezért a népművészetben ugyanúgy megtalálhatóak a nagy művészettörténeti korszakok, a gótika, a barokk vagy a reneszánsz.

Érdemes egy kicsit rávilágítani erre, mert az emberek ezt ösztönösen érzékelik, de tudatosan talán nem látják. Ezért része a műsornak a rövid összekötő-magyarázó szöveg, amiben elmondom azokat az ismereteket, amelyeket a néptánckutatók és a művészettörténészek felfedeztek és a könyvekben leírtak. Ismeretterjesztő módon, élvezetesen. Tudományos igényességgel, de a laikus számára is érthetően próbáljuk közvetíteni ezeket a közönség felé. Ehhez nem kell a nézőnek szakértőnek, néptáncosnak vagy táncpedagógusnak lennie, nem kell különösebben ismerni a történelmet sem. A mindennapi tudás elegendő ahhoz, hogy bárki megértse és élvezze a műsort.

A faluról és a városról beszélt. Van mostanában Erdélyben egy furcsa jelenség. A Táncház eredményeként a városban szól a népzene, sokan tanulnak néptáncot, ugyanakkor falvakban, Erdélyben, a Székelyföldön is, a manelét hallgatják. Mi a véleménye erről?

Az, hogy a néptánc és a népzene a hetvenes években elindult táncházmozgalom eredményeként a városi fiatalság lábára került és szórakozási formájává vált, nagyon örvendetes dolog, mert egyfajta továbbélést biztosít. Sajnos az a falusi közeg, mely évszázadokon keresztül éltette ezt a műfajt, megváltozott, ez visszafordíthatatlan tény. Az, hogy a faluban milyen kulturálódási forma van, ennek a szétesett világnak nagyon jó mutatója. Ez itt Romániában azt jelentheti, hogy a legkommerszebb, sokszor román zenét hallgatják, mert azt hallják a rádióban, televízióban, azt a legkönnyebb elérni. Másrészt ezek nagyon könnyen fölfogható, fülbemászó dallamok. Magyarország sem kivétel, itt is népszerű az értéktelen lakodalmas rock, vagy a még annál is gyengébb színvonalú, de a fülnek nagyon kedves zene. Tehát ez a minőségi romlás, kommerszializálódás mindenhol tapasztalható – ez nagyon sajnálatos, és ez ellen harcolni kell.

Persze nem lehet hatalmi szóval megtiltani az embereknek, hogy olyan zenét hallgassanak, ami nekik tetszik, de az ízlésüket lehet és kell formálni. Ez a műsor például erre is alkalmas lehet. Az előbemutatókon láttuk, hogy a falvakban igény van arra, hogy szembesítsük az embereket az apák-nagyapák kultúrájával és attól valami indíttatást is kaphatnak. Odajött hozzám egy fiatalember Csíkcsicsóban, műsor után, és megkérdezte, hogy hol lehet az előadásomban hallott ismereteknek utánaolvasni, utánanézni. Igaz, hogy ő a helyi hagyományőrző együttes táncosa volt, de az érdeklődése mindenképpen fontos és tanulságos. Az eredeti néptánc és népzene bemutatása tehát egy népművelő munka és feladat is, és akkor sem szabad elkedvetlenedni, ha sok helyen tényleg ezeket a teljesen értéktelen zenéket hallgatják. Nagyon szomorú vagyok, hogy Erdélyben is kezd elterjedni a Kárpátokon kívüli, »török bazár« hangulatú zene, de bízom abban, hogy ezt a káros folyamatot még meg lehet állítani.”