„Tulajdonképpen csoda, hogy Brüsszelben eddig nem robbantottak az iszlamista szélsőségesek, akik az elmúlt években a belga fővárosban alakították ki európai főhadiszállásukat. Emlékezetes, hogy a tavalyi novemberi párizsi terrormerényletek szálai Brüsszelbe vezettek, s a belga fővárosban jó ideig olyan biztonsági készültséget rendeltek el, mintha az ország háborúban állna. A helyzet az, hogy bizonyos értelemben valóban háború van. Ezt mondja tavaly november 13. óta például Manuel Valls francia kormányfő is. 2016. március 22., Belgium »fekete keddje« után mindenki számára világossá válhat, hogy milyen kíméletlen ellenséggel áll szemben a szabad, demokratikus világ.
Csak becslések vannak arról, hogy hány ezer harcedzett és mindenre elszánt »szent harcos« jött, illetve tért vissza a Közel-Keleten vívott háborúkból. Sokan közülük kihasználták a menekültáradatot, de ne felejtsük el: javarészt ezek a gyilkosok és társaik a felelősek azért, hogy százezrek kénytelenek hátrahagyni hazájukat, ha életben akarnak maradni.