Isten halott, mondta Nietsche, Nietzsche halott, mondja Isten. Az istenek Bulikovban meghaltak, de árnyékuk ott lebeg szent városuk felett, ahol az egykori híveknek tilos imádni az egykori isteneket; a megszálló hatalom erői viszont kutatni akarják a történelmet. Mikor a kinevezett kutató meghal, egy kém érkezik a városba, hogy a gyilkos után nyomozzon, ám valami ennél is durvábbat talál. Kritikánk.
Alapvetően nem terepem a fantasy. Valószínűleg egyszerű zsánerrasszizmusról van szó, amiről acélpatkány írt rendkívül megkapóan. Azt mondja, hogy „mi, zsánerrasszisták, tudjuk, hogy csak egy igaz és üdvözítő fantasztikum létezik, és ez a science fiction”, meg persze abból sem mindegy, hogy milyen. Szóval általában futva menekülök, ha fényes páncélba öltözött lovagok meg egyéb high fantasy dolgok kerülnek elő, és ráhagyom ezeket Fekete I. Alfonz kollégára. A fantasy azonban nem csak erről szól manapság: ott van a new weird, az urban fantasy és egyéb területek, ahol remek szerzők remek dolgokat alkotnak. Ez a helyzet Robert Jackson Bennett Lépcsők városa című könyvével is.
Az istenek meghaltak, városaik romokban, híveik az egykori elnyomottak elnyomása alatt. Nem egyszerűen nem hódolhatnak egykori isteneiknek a Kontinens lakói: a területet megszálló Szajpúr rendeletei alapján tilos egyáltalán megemlíteni is őket. A feszült helyzetben egy szajpúri kutató érkezik az egykori legszentebb városba, Bulikovba, hogy felkutassa az istenek történetét, hamarosan azonban holtan találják.
Shara Thivani, Szajpur legjobb titkosügynöke és segítője azért érkezik a városba, hogy a professzor halálát felgöngyölítse, azonban egyre komolyabb intrikákba botlanak, amelyek már a nagyhatalom érdekeit veszélyeztetik. A gyilkossági nyomozás hamar másodlagos lesz a Szajpur ellen szőtt összeesküvés feltárása mellett, miközben részletesen megismerhetjük az istenek halála nyomán széttöredezett valóságban létező várost, a két állam, illetve az istenek halálának történetét. Ki ölhette meg a professzort? Ki machinál a háttérben? És tényleg visszatérhetnek az istenek?
Izgalmas világ, remek karakterek
Robert Jackson Bennett szerencsére nem aprózza el sem a világ-, sem a karakterépítést. A Kontinens egykor a világ ura volt, istenei segítségével uralta a környező földeket és tengereket. Köztük volt Szajpur, az elnyomott tartomány, ahol végül felkeltek a rabszolgák, és vezetőjük titokzatos fegyverének segítségével sorban megölték az isteneket. A Kontinens valósága a panteon halálával szétszakadt, az istenek által létrehozott csodák, építmények megszűntek létezni. Hatványozottan igaz ez Bulikovra, az istenek közös városára, ahol a kataklizma nyomán teljesen átrendeződött a város fizikai képe.
Az iparosodottabb Szajpur, ahol nem számíthattak az istenek csodáira, ennek nyomán megkérdőjelezhetetlen hegemóniára tett szert, azonban sosem rendezte viszonyát a megszállt Kontinenssel. Számomra nem volt teljesen világos a két ország pontos viszonyrendszere, de ez csak a történész kukacoskodása: minek megszállás alatt tartani egy országot, ha nem zsákmányolják ki a természeti kincseit, vagy polgárait, stb.? Ezt az egy, nem annyira fontos, ugyanakkor homályos pontot leszámítva kerek a történelem és a mitológia, amit fogyasztható adagokban, megfelelő helyeken tár elénk Bennett.
Az engem eleinte valami megmagyarázhatatlan indoknál fogva Baráth Katalin Dávid Veronikájára emlékeztető főszereplő, Shara könnyen megszerethető, szimpatikus karakter, akinél a törékeny, könyvmoly külső (és belső) egy rendkívül talpraesett szakembert takar. Mondjuk lehet vitatni, hogy ő lenne az ország legjobb terepügynöke, a könyv során legalábbis a fedett kémkedés nem igazán akar összejönni neki. Shara társa, az óriás gyilkológép Sigrud szintén könnyen komálható figura, mondjuk kicsit rossz, hogy a borító nagybetűkkel hirdeti, hogy bírni fogom. Ezután nehéz tiszta szívvel kedvelni. A többi, imitt-amott feltűnő mellékszereplő is kellemesen ki van dolgozva, a kemény katonanőtől a bulikovi mágnásig.
A sztori meg csak pörög
Bár egy gyilkosságból és egy azt kinyomozni készülő kémből indulunk ki, a történet se nem krimi, se nem valami Le Carré-féle kémsztori, hanem egy jól átgondolt fantasy-kaland, ahol a tétek oldalról oldalra nőnek, annyira, hogy végül az egész geopolitkai egyensúly forog kockán – sőt, a teljes status quo. A történet feloldásai minden vonalon szépen fűzik össze a történetet, nem nagyon találtunk plot hole-t, vagy valamit, amire nem kaptunk kielégítő választ. A történet közben kellő alapossággal adagolt jelenkori/történelmi rejtvények mind megfejtésre kerülnek, ráadásul úgy, hogy az kellő mértékben hat szereplőink életére.
Összességében tehát nagyon meg vagyunk elégedve Robert Jackson Bennett munkájával, és alig várjuk, hogy a kötet folytatása is megjelenjen magyarul.
*
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Agave Könyvek, 2016.
Tárik Meszár közel-kelet szakértő új könyvében hét közkeletű sztereotípiát vesz górcső alá az arab világról. És árnyaltabb, tényekre alapozott képet fest a Közel-Keletről, mint amit a nyugati híradások és a közbeszéd sugallnak.
Dolph Lundgren nem véletlen nem lett A kategóriás akciósztár, a rendező pedig soha többet nem készíthetett mozifilmet. Ezért is érthetetlen, miért érkezik június 4-én a He-Man – A világ ura méregdrága remake-je.
A Könyvmolyképző Kiadó arra kéri könyvkereskedő partnereiket, hogy a jövő héttől hagyjanak fel a fóliázás gyakorlatával.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
A „queerek” sem maradnak műsor nélkül.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mi nem tetszett neki a mérkőzésen.
