Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Megígérem, utoljára veszem elő a Ready Player One-t. Azzal tehát egy mérföldkövet tett le az asztalra Cline, míg az Armadával „csak” egy jó sci-fi regényt.
„Az Armada főhőse Zack Lightman, egy átlagos amerikai tini srác, aki nem mellesleg elég nagy kocka is. Egész életében rajongott a sci-fiért, legyen szó könyvekről, filmekről, vagy éppen (és természetesen főleg) számítógépes játékokról. Utóbbiak sorából kedvence az Armada, amelyben egészen véletlenül a TOP 10 játékos előkelő csoportjában szerepel, az egész világon. Elképzelhetjük a fiú lelkiállapotát, amikor az egyik unalmas középiskolai tanórán az ablakon kipillantva a számítógépes játék egyik űrhajóját véli felfedezni az álmos amerikai kisváros egén. Persze megáll benne a megállni való, ami szerencsére a cselekményről nem mondható el, hiszen itt kapcsolódunk be az események izgalmas és szórakoztató folyamába.
Megígérem, utoljára veszem elő a Ready Player One-t. Azzal tehát egy mérföldkövet tett le az asztalra Cline, míg az Armadával »csak« egy jó sci-fi regényt. Ami az előbbi ragyogó reflektorfényében tűnhet halványan pislákoló gyertyalángnak, mégis sokan a fél karjukat odaadnák, hogy »csak« egy ilyen jó sci-fit tudjanak írni. Nem titok, hogy vastagon megvannak a hasonlóságok az író első könyvével, de mindazok, akik ezen meglepődnek, mégis mire számítottak? Ha valakinek egy bizsergetően ötletes, szórakoztató és fordulatos sci-fi az első könyve, attól mit várunk másodszorra? Pszicho-thrillert? Drámát? Romantikus vámpírregényt? Én a magam részéről örülök, hogy az Armada hasonlít a RPO-ra. Aki meg utóbbit nem olvasta, az a fekete pont bevésése mellett megnyugodhat, hiszen nem lesz mivel összemérni és mihez képest gyengébbnek találni a regényt. Azon pedig talán főleg nem kell meglepődni, hogy egy elképzelhetetlen mértékben bevált recept fő összetevőin nem változtatott a szerző, hülye lett volna...”