Bicska a zsebekben

„Most úgy látszik, hogy az erőkultusz bűvöletében élő kormány már eljátszotta a konfliktus kis engedményekkel történő lecsendesítésének esélyét. A szombati megmozdulás több volt annál, mint amikor valakik az utca erejével próbálják megtámogatni követeléseiket. Ez egy kormányellenes tömegtüntetés volt. A kormánybuktatás ma persze legfeljebb ellenzéki vágyálom, de a hatalom szempontjából a nemzeti együttműködésnek egy nagyon veszélyes rendszere is kialakulhat, ha együtt lépnek fel az elégedetlen tanárok, orvosok vagy közlekedési dolgozók. A társadalmi szimpátia megszerzése, megőrzése ugyanakkor roppant nehéz. Az ideológiai töltetű, az ellenzéki pártok retorikájához illeszkedő bírálatok »túltolása« sokakat elidegeníthet azok közül, akik szimpatizálnának a tanárok követeléseivel. Persze a tömeg előtti harcos szónoklat szükségképpen torzít és leegyszerűsít, nem az árnyalt érvelés műfaja – ahogy a tanárokat hergelő, így az elégedetlenséget tápláló kormányzati, fideszes kommunikáció sem az.

A szakmai megfontolásokat háttérbe szorító, végletesen centralizált politikai kormányzás is a tiltakozás célkeresztjébe került. Ahol nincs gazdája a humán alrendszereknek. Nincs visszacsatolás, csak végrehajtás, ami viszont kizárja az optimális működést. Ráadásul mindez – hogy én is ideologizáljak egy kicsit – Kóka Jánost vagy Draskovics Tibort idéző neoliberális szemlélettel párosul, amely eltartottként tekint az állami alkalmazottakra, s a máshol jól működő modellek tanulmányozása – nem szolgai másolása – helyett pusztán költségvetési tételt lát az oktatásban is.”