De hová lettek a csaták? – John Scalzi: Árnyékszövetség

„A szerző hasonlóan építette fel a kötetet, mint az előzőt, azonban most online epizódok (pár kisregény és sok, elsősorban hangulatfestő novella) helyett kapunk négy kisregényt, amelyek különféle szemszögből mutatják meg a Gyarmati Szövetséget ért csapást. Az első történetben van egy agyunk a tartályban, a másodikban a Konklávé belpolitikájába nyerünk betekintést, a harmadikban végre ismét találkozunk a Gyarmati Véderővel, míg az utolsó az előző könyv főszereplőivel, Harry Wilsonnal és társaival kísér minket végig a megoldás felé vezető úton. Ami a jó hír, hogy pontosan ugyanannyira szórakoztató dialógusok jönnek szembe, mint az eddigi kötetekben. Nem feltétlenül lehet a karaktereket kidolgozottnak nevezni, az viszont biztos, hogy továbbra is nagyon jól lehet velük azonosulni, mivel általában kesernyés humorral tálalják nekünk azokat az eseményeket is, ami üvölt a drámáért.

Csakhogy van egy rossz hír is. Aki várta, hogy megint jönni fog valami gigantikus aprítás, ami az eddigi részekben végig megvolt, annak csalódnia kell, ugyanis ebben a kötetben van a legkevesebb katonai szál (igen, még kevesebb, mint a Zoë története esetében, ami durva, tekintve, hogy az egy young adult regény volt). Olyannyira elenyésző a Gyarmati Véderő tevékenykedése, és ezzel párhuzamosan annyira előtérbe kerül a polgári vezetés által folytatott diplomácia, hogy az Árnyékszövetség már nem military sci-fi. Sokkal inkább beszélhetünk diplomáciai sci-firől, hiszen alig történik benne bármi, ami a hadsereghez lenne köthető, ami pedig véletlenül mégis, az inkább életérzést közvetít, semmint csatákat. Tulajdonképpen egészen elképesztő, hogy Scalzi alig csinált valamit a kötetben, hanyagolta az eddigiekben lefektetetteket, és még így is kimondottan élvezetes kisregényeket sikerült írnia.”