Európai válság: a vég kezdete?

„Az Európai Unió ugyan fontos sikereket ért el, de egy területen súlyos kudarcot vallott. A közös európai identitást nem sikerült létrehoznia. A nemzetállamok továbbra is egészségesek és jó erőben vannak, írja Tim Parks regényíró a Politico Europe-nak írt cikkében. Parks szerint német dominancia van az EU-ban úgy, hogy közben az embereket nem is érdekli a német kultúra. Úgy látja, hogy a brit uniós újratárgyalási szándék ugyan egy nehéz és fájdalmas folyamatot indítana el, de ez egy jó lehetőség lenne az Unió újrateremtésére. Ha ez nem sikerül, az EU végével nézünk szembe. (...)

Mi van az Európai Unióval? − teszi fel a kérdést Tim Parks. Nehéz megmondani, hogy ez a világ legormótlanabb, legrosszabbul meghatározott és legzavarosabb szervezete, vagy mégsem. Egy behemót, amelyet annyi belső ellentét feszít, hogy a túlélése is kétséges. Mindeközben mégis 500 millió ember életét határozza meg olyan mértékben, hogy eltűnésének évszázadokra súlyos következményei lennének. Ez egy hibrid szervezet, amely se nem állam, se nem föderáció, mégis képes tagjaitól szuverenitást elvonni magához. Tim Parks szerint ez egyáltalán nem egy unió a szó eredeti jelentésében, és európai is csak annyiban, hogy a tagjai azok. Mindannak, ami hagyományosan jelentené az európai eszményt, a szépséget, az értelmet és a kultúrát, annak semmi köze az Európai Unióhoz.

A szuverén egységek a történelem folyamán mindig bizonyos veszélyekre válaszul születtek. Az Európai Unió is így jött létre. A cél az volt, hogy a francia-német háborút mindörökre elkerüljék, hogy ezt a veszélyes ösztönt kiirtsák. Ez a szándék milliók halála miatt érthető volt, írja Tim Parks. A szervezet tagjai ahelyett, hogy szerepet követeltek volna a történelem színpadán, a történelmet akarták felszámolni.

A bűnbánó eltökéltség mellett a gazdasági haszon is motiváló erő volt. Ezentúl az európaiak szabadon kereskedhettek egymással, mindenféle protekcionizmus nélkül. Elhatározták, hogy Európa ezután igazságos, békés és legfőképp gazdag lesz. A csatlakozás feltétele csupán az volt, hogy a jelentkezőknek nemzeti büszkeségükből lejjebb kellett adni. Tim Parks szerint az EU-hoz való csatlakozás inkább az identitásvesztésről szólt. Ez egy szükséges rossz volt ahhoz, hogy a jelölt csatlakozzon a kartellhez.

Tim Parks szerint ez azonban minden népnek más jelentett. Az olaszok, akik az alkotmányuk miatt képtelenek bármin is megegyezni, nagy lelkesedéssel fogadták az eurót. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy soha többé nem kell dönteniük saját monetáris politikájukról. Nagyon szomorú, ahogy ez az elképzelés a visszájára sült el, írja Parks. A lengyelek és a többi kelet-közép-európai ország azért csatlakozott, mert ki akartak kerülni az orosz érdekszférából és gyors meggazdagodást reméltek. Ők azonban sosem gondolták komolyan, hogy feladják frissen szerzett szuverenitásukat. (...)

A vágyott stabilitásból stagnálás lett. Ahelyett, hogy véget ért volna a történelem, a rabszolgái lettünk. A gazdasági szuverenitás feláldozásának az eredménye az lett, hogy a gyengébb országokat a dőzsölésből felébredve a szegénység fogadta. Továbbá keserű a tény, hogy elvesztették életük felett az irányítást. A monetáris fegyelemmel való német megszállottság miatt az egész eurózóna súlyos árat fizetett. Pusztító éveket kellett eltűrni, mire az EU lassan elkezdett felépülni és elindult az USA és Nagy Britannia útján. Tim Parks úgy látja, hogy az EU egy prosperáló társaságból, akikhez érdemes csatlakozni, egy kényszerzubbony lett.

Parks véleménye, hogy a nemzetállam továbbra is jó egészségnek örvend. Az államok belső problémáik ellenére még mindig erős közös identitással bírnak. A nemzetiség nem olvadt fel. Sőt, az állandó csaták során, hogy merre tartson az Unió, az államok egyre inkább ráébredtek saját különbözőségükre és külön érdekeikre. Tim Parks szerint ez leginkább a külpolitika területén látszik meg. Az EU a kezdetektől pacifista. Annyira, hogy még az ellenségeit sem igazán tudja veszélyeztetni. Kineveznek ugyan egy »külügyminisztert«, aki azonban nevetségesen könnyű súlyú. Még a tettetése sincs meg a komolyságnak, véli Parks. Miután Franciaország rájött, hogy nem képes hegemóniára az Unióban, azóta egyedül és azon kívül tevékenykedik. Nagy Britannia nem is képzelte soha másképp. A gazdaságot vezető németek pedig bármilyen háborús magatartást elképzelhetetlennek tartanak. Parks úgy látja, ez a felállás működött, amikor Oroszország még a posztszovjet sebeit nyalogatta. Napjainkban, Putyin idején azonban ez őrültség.

És hogyan tovább? − kérdezi Tim Parks. Az egész lebontása elképzelhetetlen, de folytatni sem lehet úgy, ahogy most történik.”