Orbánékat támogatjuk, nem a Jobbikot

2016. február 09. 14:00

Szerintem a francia közmédia nem kevésbé a kormány által irányított, mint a magyar vagy a lengyel. Interjú.

2016. február 09. 14:00
Nicolas Bay
Origo

Önök szerint tehát egy nemzetállam kormánya azt tesz, amit akar. 

Pontosan. Minden nemzet válassza meg maga a saját útját; az Európai Unió nem viselkedhet szuperállamként, inkább a nemzetek együttműködésének koordinálásában kellene segítenie. 

Tehát ha a magyar – és most a lengyel – kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyeknek a demokratikus természetét Brüsszel vitatja, ahhoz is megvan a joga? 

Igen, emellett kiállunk – én is kiálltam. Védjük a megválasztott kormányok legitimitását, és azt is, hogy a saját polgáraikat úgy védjék meg, ahogy akarják. Mint most, a menekültválság alatt. 

Szóval ha a francia kormány ugyanúgy megszállná például a közmédiát, mint a magyar és a lengyel, akkor megteheti, hiszen az emberektől kapta a felhatalmazását. 

Szerintem a francia közmédia nem kevésbé a kormány által irányított, mint a magyar vagy a lengyel. A közmédiát felügyelő testületet nálunk is a kormány nevezi ki, ez a testület pedig semmi problémát nem talál abban, hogy egy párt, amelyik 28 százalékot ért el a legutóbbi választásokon – a Nemzeti Front –, csak 5 százalék műsoridőt kap.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nimi12
2016. február 09. 20:03
A FN és a Fidesz is izraelpárti. A jobbikkal ezért nem ültek le, mert antiszemita. Szóval itt erre is gondolhattak.
Drugics8
2016. február 09. 17:22
Similis simili gaudet. Dativus.
holmes
2016. február 09. 15:56
"az oroszokkal kell erős partneri viszonyt kialakítani, hiszen velük vagyunk azonos földrészen." Ez az Új Európa Program. http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/11/uj-europa-program.html
tyIer durden
2016. február 09. 15:00
Ez a fickó rendesen helyre rakta az Origo szánalmasan vergődő és erőlködő bolsi sajtózsoldosát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!