Robert J. Sawyer: Halál a vörös bolygón

„Alex Lomax egy igazi XX. századi magányos nyomozó karakterével van felruházva, aki imádja a régi (fekete-fehér) filmeket, és mintha saját magát is onnan kölcsönözte volna. Az olvasó úgy érzi, hogy ha Lomax is rászánná magát, hogy áthelyeztesse a tudatát, nagy valószínűséggel Humphrey Bogart felturbózott testét választaná mintának, a Casablanca Richard Blaineje alapján. Stílusa és beszédmodora is azt az időt idézi, és nem tud nemet mondani a gyengébb nemnek.

Azzal, hogy Sawyer a magánnyomozó szemén át tárja elénk a jövő furcsa világát, sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat Lomax szerepébe, mintha narráción keresztül követnénk az eseményeket. A gondolatai amit megoszt az olvasókkal, és a félmondatok amiket kimond, nemritkán nagy nevetésekbe torkollott olvasás közben, de az ügy komolyságán nem esett csorba. A tudós professzor, Rory Pickover karaktere is valóságos, annak ellenére, hogy egy áthelyezett. Rory egy tipikus, magányos fosszíliavadász, aki a tudományért vállalja a kockázatot és szinte minden egyes kirándulása után a Megújulás-szalonba köt ki kis- vagy nagy-generálra. Egy igazi peches »ember«, aki valahogy mindig bekap egy golyót, vagy egy gránátszilánkot.

Tudományból csak annyit kapunk, amennyit egy magánnyomozó is fel tud fogni. Az áthelyezés műveletét végigkövetjük a Megújulás-szalon »üzemében«, viszont már az olvasók fantáziájára van bízva, hogy mi történik az emberi testtel, miután áthelyezték a tudatot. Az emberi tudattal rendelkező robotok, azaz az áthelyezettek kívülről a megtévesztésig hasonlítanak az emberre, azzal a különbséggel, hogy jóval nagyobb erővel rendelkeznek és sokkal strapabíróbbak. Könnyebb velük a Mars felszínén tevékenykedni, hiszen védőruha nélkül hagyhatják el a kupolavárost és oxigénpalackra sincs szükségük, hiszen nem lélegeznek. 2-3 havonta azonban kell keresniük egy konnektort, különben az akkujuk lemerül. (Jó kérdés…mi történik a tudattal, ha lemerül az akku? Erre nem kaptam választ!)”