Egy szerzetes nem lehet más, mint irgalmas szívű ember

2016. február 01. 13:00

Nem szomorúságra, nem magunkba fordultságra, nem keserűségre lettünk teremtve, hanem arra, hogy teljes örömben éljünk. Az egyház rengeteg tapasztalattal rendelkezik abban, hogy mi ennek a gyakorlati útja. Interjú.

2016. február 01. 13:00
Labancz Zsolt
Magyar Kurír

Az irgalmasság éve hogyan kapcsolódik a megszentelt élet évéhez?

A megszentelt élet évének utolsó része már átfedésben van az irgalmasság évével, nagyon szépen kapcsolódik hozzá. Mi, szerzetesek, amikor a saját hivatásunkra, életünkre tekintünk, akkor az Isten irgalmával találkozunk, az Ő elfogadó szeretetével, amely újra és újra fölemel, erőt ad és küld minket. Egy szerzetes nem lehet más, mint irgalmas szívű ember, hiszen az egész élete arról szól, hogy folyamatosan tapasztalja az irgalmat az Istentől, és ezt szeretnénk egymás felé is közvetíteni a közösségben és azon túl is. Nekünk, szerzeteseknek az irgalmasság éve a szívünkbe kell, hogy találjon.

A megszentelt élet éve után, az irgalmasság évében hogyan tekint a jövőre?

A tavalyi évben a szerzetesrendek együttműködésében rengeteg energia került felszínre. Elsősorban különböző projektekben tudunk erőt összpontosítani. Érdekes volt látni, hogy minden rend ugyanazzal a gonddal küszködik, sok munkája van, mégis, amikor konkrét együttműködésről van szó, akkor vannak még kihasználatlan energiák, és akkor ez vissza is hat. A feladatunk, hogy fejlesszük tovább ezeket az együttműködéseket, ne hagyjuk, hogy leüljenek, elhaljanak ezek a kezdeményezések, hanem vigyük tovább őket. Idetartozik a fent említett szerzetesi hang hatékonyabb megtalálása is. Ehhez pedig ugyancsak szükséges az együttműködés és a párbeszéd, egymással, de a társadalommal is. (...)

Megküzdve természetesen a kereszténységgel ellenséges vagy közömbös társadalmi erőkkel…


Azok a keresztény értékek, amelyekre a fiatalokat neveljük, akkor is értékek, és akkor is kovászként működnek a társadalomban, ha a társadalom ezekkel sokszor szemben áll vagy közömbösen viszonyul hozzájuk. Az emberek alapvetően keresik az igazat, a szépet és a jót. Ez a vágy minden emberben ott van, és ha ezzel találkoznak, akkor ez megszólítja őket. A mi feladatunk, hogy az egyházat ne úgy mutassuk be, mint ami csupán normákat, elvárásokat, parancsokat követel meg tőlünk, hanem olyan intézményként, amely tágasságot nyit előttünk, és a teljes életre hív meg minket. Ez meg tudja szólítani az embereket, akkor is, ha esetleg úgy érzik, hogy a parancsok, az elvárások nehezek.

Az, hogy boldogságra lettünk teremtve, alapvető üzenet a mai ember számára is. Természetesen tisztázni kell, mi is a boldogság? Nem egyenlő az énközpontúsággal, a hedonizmussal. Nem szomorúságra, nem magunkba fordultságra, nem keserűségre lettünk teremtve, hanem arra, hogy teljes örömben éljünk. Az egyház rengeteg tapasztalattal rendelkezik abban, hogy mi ennek a gyakorlati útja. Az egymásra figyelés, a közösségben élés, a másik ember szolgálata, az Istennel való kapcsolat. Fiatalokhoz szólva Benedek pápa mondta – és Ferenc pápa is megismételte ezt –, hogy ne féljenek az Istentől. Az Isten semmit nem akar elvenni tőlük, hanem a teljes életet kínálja fel nekik. Ez olyan üzenet, amelyre minden ember szomjazik. Isten nem elvesz tőlünk valamit, nem kevesebbé akar tenni bennünket, hanem éppen hogy a vele való kapcsolatban élhetjük meg a teljes életet, mások szolgálatában.”
Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!